Mikor ez elmúlik róluk, az űrbe jutnak, onnan a levegőbe, a légből az esőbe, az esőből a földbe

Ajánlott irodalom:
Upanisadok

Tibeti tanok az emberi születések egymásutánjáról, majdan végső kilobbanásról, míg az upanisadok bölcselete három útról beszél a testi halált követően: az istenek útjáról, az ősatyák útjáról és a titokzatos harmadik útról.

A lélek halál utáni útjának tisztázása azonban a halál mibenlétének tisztázásával kezdődik. Halálnak az indiai bölcselet azt nevezi, amikor a lélek minden attribútumával együtt eltávozik az anyagi testből. (E definíciót visszájára fordítva a testi létezés, a földi lét meghatározását is megkapjuk.) A lélek attribútumai az alábbiak: i) elme és érzékelő funkciók; ii) az öt vitálesszencia (prána-váju – az érzékek és a cselekvő érzékszervek kölcsönhatása, apána-váju – lefelé mozgó levegő, udána-váju – felfelé mozgó levegő, szamána-váju – egyensúlyt irányító levegő, vjána-váju – összehúzódásért és kiszélesedésért felelős levegő); iii) az életerőből, elméből és intelligenciából összetevődő finomtest (szúksmasaríra), amely a közönséges érzékek elől rejtve marad és iv) a cselekedetek hatás-következmény rendszere (karma). E négy tényező a test elhagyása után is tovább kíséri a lelket. A finomtest biztosítja a fizikai szervezet testhőmérsékletét, s az udána-váju vezeti ki a lelket a halál idején az anyagi testből.

– Akik áldozatokkal, adakozással és vezekléssel győzik le a világot, a füstbe jutnak(1) , a füstből az éjszakába, az éjszakából a fogyó Hold sötét két hetébe, a fogyó Hold sötét két hetéből a déli nappálya félévébe, onnan az ősatyák világába, az ősatyák világából a Holdra. A Holdra jutva eledel lesz belőlük, s úgy fogyasztják őket az istenek, ahogyan a Szómát is isszák, mondván:

Telj és fogyj! Mikor ez elmúlik róluk, az űrbe jutnak, onnan a levegőbe, a légből az esőbe, az esőből a földbe. A földbe kerülvén ismét eledel lesz belőlük, s újfent az ember tüzébe áldoztatnak. Azután megfogannak az asszonyi tűzben, s újra a világra születnek. Így járnak körbe-körbe. (Brhadáranjaka-upanisad 6.2.16.)

Az ősatyák útját követő lélek az atyák szféráján át jut a Holdba, ahová a holdkapun keresztül lép be. A Holdat ideiglenes mennyei állomásnak tekintik. Amikor odasereglenek a lelkek, a Hold telik, amikor pedig visszatérnek a Földre, a Hold apad. Testét elhagyván a lélek fokozatosan emelkedik – de nehéz, sötét pályát fut be. A Hold finomabb régiójából aztán szintén fokozatosan tér vissza a Földre, szinte belesűrűsödik egy újabb anyagi testbe. Különösen érdekes, ahogyan a kifürkészhetetlen, de mindent betöltő éteren keresztül a levegőbe, majd az esőn keresztül növényi testbe kerül a lélek. Innen a növényi táplálékkal a férfi testébe kerül, majd az ivarsejten keresztül megfogan a nő testében és végre testet ölthet. A Holdba emelkedvén a lélek attribútumai csökkennek, míg a Földre visszaszületvén fokozatosan ismét gyarapszanak. Erényei szerint kerül kedvezőbb vagy terheltebb körülmények közé – a társadalmi különbségek e különbségek megélésére adnak lehetőséget. Az utolsó mondat sokat sejtetően tájékoztat: „Így járnak körbe-körbe.” – mert úgy tartják, ezernyi alkalommal ölt újra és újra testet a lélek. Vagyis az üdvösséghez nem elegendő, ha valaki tisztességes szabálykövető ember. A fölszabaduláshoz szükséges többlet energia a lelki tudás ápolásával, vagy a személyes Isten áhítatos imádatával szerezhető meg.