Thomas Doubting: A Káosz nem táncol (4. fejezet)

O’Reilly ösztöne és tudata összefogott és közös erővel azt súgták neki, hogy ebből nagyon nagy baj lesz, de sajnos hősünk, mint általában, egyikre sem hallgatott.

Inkább leült az asztalhoz, ahol Dedre O’Sullivan már minden bizonnyal órák óta várt rá, és elképzelése szerint egy úgynevezett érdeklődő pillantást vetett a hölgyre. Sajnos a művelet nem sikerült valami jól, így a bárpult felé tekintett inkább, az erre a célra tartogatott egyszerre reménykedő és kétségbeesett arckifejezésével. Ez más sokkal jobban sikerült.

  • Már rendeltem magának, mondta ekkor Dedre, és láthatóan elégedetten elmosolyodott, mert tudta, hogy ez az információ mekkora borzalommal tölti majd el O’Reilly-t.

Ez könyörtelenség, gondolta O’Reilly. Természetesen nem ezt a kifejezést fogalmazta meg magában, hanem ezt: baszdmeg. E helyütt érdemes megjegyezni, hogy vannak helyzetek, amikor csak a modorosság és a vulgaritás között lehet választani. Nem sokkal rosszabb ez, mint ha a kötél, vagy a golyó között kellene.

O’Reilly éppen további közönséges kifejezések után kutatott az emlékeiben, de megzavarta valami, amely végre megelégedéssel töltötte el. Megérkezett a pincér, tálcáján két pohárral és egy palackkal.

Egy 1978-as évjáratú Chassagne-Montrachet volt, amely bor az idő szerint, mikor az események zajlottak, már nem létezett, kereskedelmi forgalomban legalábbis. Sőt, egyáltalán.

O’Reilly előbb a palackra nézett, aztán Dedre-re, majd az óceánra, aztán megint a lányra. Kezdődik, gondolta.

  • Maradhat, válaszolta és közelebb tartotta a poharát.

Tudta, hogy esélye sincs és ez megnyugvással töltötte el, mert már ismerte ezt a helyzetet.