Sri Nisargadatta Maharaj
Az ‘én vagyok’ érzése
Kérdező: Minden napos tapasztalat, hogy amikor felébredünk, a világ azonnal megjelenik. Honnan jön?
Maharaj: Mielőtt bármi létrejöhetne, lennie kell valakinek, aki számára az létrejön. Minden megjelenés és eltűnés egy valamilyen változatlan háttér előtti változást feltételez.
K: Ébredés előtt tudattalan voltam.
M: Milyen értelemben? Nem emlékszel semmire, vagy semmit sem tapasztaltál? Amikor tudattalan vagy tapasztalni sem vagy képes? Létezhetsz-e tudás nélkül? Az emlékezet kihagyás bizonyíthatja-e a nemlétezést? És joggal beszélhetünk-e saját nemlétezésedről, mint valóságos tapasztalatról? De azt sem állíthatjuk, hogy nem létezett az elméd. Nem ébredtél-e fel, mikor eljött az ébresztő ideje? És az ébredés során nem az ‘én vagyok’ érzet volt-e az, ami először megjelent? A tudatosság valamilyen csírájának még alvás közben, vagy ájult állapotban is léteznie kell. A felébredés során kibontakozó személyes tapasztalatod: ‘én vagyok — a test — a világban’. Ez látszólag egymás után keletkező gondolatok sora, valójában teljesen egyidejű, a testnek a világban való birtoklásának egyetlen gondolata. Lehet-e ‘én vagyok’ érzésed anélkül, hogy lennél valaki?
K: Én mindig valaki vagyok, annak emlékeivel és szokásaival. Nem ismerek másik ‘én vagyok’-ot.
M: Valami gátolja talán a megismerésedet? Amikor valami olyan dolgot nem tudsz, amit mások igen, mit teszel?
K: Útbaigazításuknak megfelelően felkutatom a tudásuk forrását.
M: Nem fontos-e tudnod, hogy vajon puszta test vagy-e, vagy valami más? Vagy, esetleg, egyáltalán semmi? Nem látod, hogy minden problémád a teste problémája — ennivaló, ruházat, lakás, család, barátok, hírnév, dicsőség, biztonság, túlélés amelyek mindegyike abban a pillanatban elveszíti a jelentőségét, amint felismered, hogy nem puszta test vagy?
K: Mi hasznom származik a tudásból, hogy nem a test vagyok?
M: De még azt mondani, hogy nem a test vagy, sem teljesen igaz. Bizonyos értelemben minden test, szív és elme te vagy, és még ennél is sokkal több. Merülj mélyen az ‘én vagyok’ érzésébe, és megtalálod. Hogyan találsz meg egy elkevert, vagy elfelejtett dolgot? Addig töröd rajta a fejed, amíg eszedbe nem jut. A létezés, az ‘én vagyok’ érzése jelenik meg elsőként. Kérdezd meg önmagad, honnan jön, vagy csak szemléld csendesen. Amikor az elme moccanatlanul az ‘én vagyok’-ban tartózkodik, akkor egy olyan állapotba kerülsz, amely nem foglalható szavakba, csupán átélhető. Mindössze annyit kell tenned, hogy folyamatosan, újra és újra próbálkozz. Hiszen az ‘én vagyok’ érzése mindig veled van, csak mindenféle dolgot hozzákapcsoltál — testet, érzéseket, gondolatokat, fogalmakat, javaidat, stb. Minden ilyen önazonosulás félrevezető. Miattuk tekinted magad annak, ami nem vagy.
K: Akkor mi vagyok?
M: Elég azt tudnod, hogy mi nem vagy. Nem kell tudnod, hogy mi vagy. Mert amíg a tudás a már ismert dolgok, észleletek, fogalmak kifejezéseivel történő leírást jelent, addig önismeret nem lehetséges, mert ami vagy, azt nem tudod leírni másként, csak totális tagadásként. Mindössze annyit mondhatsz: ‘én nem vagyok ez, én nem vagyok az’. Nem tudod értelemmel bíró módon azt mondani, hogy ‘ez az, ami vagyok’. Ennek semmi értelme. Amire úgy tudsz rámutatni, mint ‘ez’, vagy ‘az’, nem lehetsz te. Valójában te nem lehetsz ‘valami’ más. Nem olyasvalami vagy, ami észlelhet ő vagy elképzelhető. Te nélküled nem lehetséges viszont sem észlelet, sem képzelet. Te észleled a szív érzését, az elme gondolkodását, a test működését; maga az észlelés aktusa mutatja, hogy te nem az vagy, amit észlelsz. Lehet-e észlelet, tapasztalat te nélküled? Egy tapasztalásnak ‘tartoznia kell valakihez’. Kell, hogy legyen valaki, és azt sajátjaként jelentse ki. Tapasztaló nélkül a tapasztalat nem valóságos. A tapasztaló az, aki valóságot ad a tapasztalatnak. Egy olyan tapasztalat, amellyel nem rendelkezhetsz, milyen értékkel bír számodra?
K: A tapasztaló létezésének az érzése, az ‘én vagyok’ érzése, nem szintén tapasztalat-e?
M: Nyilvánvaló, hogy minden tapasztalt dolog egy tapasztalat. És minden tapasztalatban jelen van annak tapasztalója. Az emlékezet hozza létre a folytonosság illúzióját. Voltaképpen mindegyik tapasztalatnak saját tapasztalója van, és az önazonosság érzés az összes tapasztaló-tapasztalat kapcsolat gyökerének közös tényezője miatt van. Azonosság és folytonosság nem ugyanaz. Mint ahogy minden virág saját színében pompázik, de mindegyik szín előidézője ugyanazon fény, úgy jelenik meg a sok tapasztalat az osztatlan és oszthatatlan tudatosságban, mindegyik külön emlékezetben, lényegükben azonosként. Ez a lényeg a gyökere, alapja, időtlen és korlátlan ‘lehetősége’ minden tapasztalatnak.
K: Hogyan érem el?
M: Nem kell elérned, mert az vagy. Az fog hozzád eljutni, ha lehetőséget adsz neki. Engedd el a valótlan iránti ragaszkodásodat, és a valóság gyorsan és akadálymentesen saját helyébe lép. Hagyd abba a képzelődést, hogy ez, vagy az vagy, hogy ezt, vagy azt csinálod, és meg fog születni benned a felismerés, hogy te vagy mindennek a forrása és szíve. Ennek velejárója egy olyan hatalmas szeretetet, amely nem választás vagy részrehajlás, sem nem ragaszkodás, hanem egy mindent kedvessé, szeretetreméltóvá változtató erő.