Hányszor olvasta esténként Pierre Variquet bibliáját, melyet a louvaini egyetem hittudományi doktorai fordítottak, Szent Máté evangéliumát, mely gyermeteg és rövid mondatokban meséli el az Előfutár lefejeztetését. Hányszor merengett el ezeken a sorokon:

„Azért nagy esküvéssel fogadást tőn, hogy valamit kérne, megadná neki.
A leány pedig az ő anyja tanácsából monda: Hozasd elő nékem ide egy tálban a Keresztelő János fejét.
És megszomorodik a király; de az ő esküvéséért és a lakodalmasokért, parancsold előhozatni.
És elküldvén a hóhért, fejét véteté Jánosnak a tömlöcben.
És előhozák az ő fejét egy tálban és adatá azt a leánynak; a leány bemutatá az ő anyjának. ”

De se Szent Máté, se Szent Márk, se Szent Lukács, se a többi evangélista nem írta meg e táncosnő őrjöngő báját, mélységes romlottságát. Elmosódottan élt, beleveszett – titokzatosan és ájultan – a századok távoli ködébe. Sohase közelítheték meg őt a kucorgó, földön járó szellemek, csakis azok az agyvelők, melyek megrendültek, kiélesedtek, látnokokká váltak az idegbetegség által. Makrancoskodott a hús festőivel szemben, még Rubensnek se sikerült lefestenie, aki egy flandriai hentesnének pingálta, sőt az írók se értették ennek a táncosnőnek nyugtalanító önkívületét, ennek a gyilkos leánynak túlfinomult nagyságát ők se tudták visszaadni.
Gustave Moreau művében, melyet a művész különben sem a biblia adatai alapján épített fel, a herceg végre megvalósítva látta azt az emberfeletti és babonás Salomét, akiről álmodozott. Nemcsak a táncosnő állt előtte, aki ágyékának fajtalan riszálásával az üzekedő vágy kiáltását tépi ki egy aggastyánból, s mellének mozgásával, hasának rengésével, combjainak borzongásával megtöri a király erejét és felolvasztja az akaratát: ez a táncosnő valamiképp jelképes istennője lett az elpusztíthatatlan Fényűzésnek, a halhatatlan Hisztériának, ő volt az átkozott Szépség, a mindegyik közül kiválasztott, kinek görcsben megmerevedik a húsa és összedermed az izma, a közönséges Állat, a közönyös, a felelőtlen, az érzéketlen, aki mint az ókori Heléna, mindenkit megmérgez, akihez közeledik és akit szemügyre vesz.
Így értelmezve Salome a távol Napkelet hitregéjéhez tartozott már. Nem a bibliai hagyományokat jelentette, nem is lehetett egy kalap alá venni Babilon eleven képével, az Apokalipszis királyi Prostituáltjával, aki – mint ő – ékszerekkel és bíborral cicomás. Ezt a nőt nem végzetes hatalom, nem földöntúli erő vetette bele a tivornya vonzó undokságába.

ART: Mark Harless