Kulcsár Zsolt és Szentes Lajos: Alvásparalízis – Lilith

Kulcsár Zsolt és Szentes Lajos
Alvásparalízis
Lilith

A zsidó hagyomány szerint Ádám eredeti felesége, női fele nem Éva, hanem a fekete hajú, bódítóan gyönyörű Lilith volt. A kezdetek kezdetén Ádám együtt élt ezzel a tüneménnyel, kinek a legenda szerint szépségénél csak a függetlensége, szuverenitásra való törekvése volt nagyobb. Különlegesnek gondolta magát, olyan lénynek, ki senkihez nem hasonlítható, kit nem lehet egy szinten emlegetni Ádámmal. Lilith megtagadta, hogy férjével egyenrangúnak tekintse az Úr, ellenállása a szexuális aktus egyes formáival szemben is megnyilvánult: ellenezte, hogy közösülés közben ő legyen alul.

Ellenállása miatt Lilithet Isten száműzte a paradicsomból, amit Ádám – tekintettel a női adottságaira – nem helyeselt. Az ősi szépség azonban ellenállt. Nem kívánt a paradicsomi együgyűségben megmaradni, nem akart Isten és ember által felállított szabályok szerint létezni. Lilith függetlenségi törekvéseinek eredményeképpen demonizálódott és száműzötté vált . Lilith ezt követően a Gonosz egyik jelképévé vált. Idővel olyan neveket kapott, mint az éjszakai boszorkány (night hag), éjszakai szörny (night monster), a vámpírok úrnője. Lilithet azonban mindenekelőtt a succubik királynőjeként tartjuk számon.

Negyvenhat Isten a fekete hajú szépség száműzését követően megteremtette Ádám odaadó Éváját. A régi, női‐férfiúi egyenrangúságra épülő modell megbukott, így az új idea az alárendelt női szerepről, középpontban álló férfiúi princípiumból állt. Ádám ex‐neje ez idő alatt igazi alvilági démonná lett , egyre mélységesebb gyűlöletet táplált az ember és Isten iránt. Lilith az élet tagadójává, csecsemők és anyák rettegett mészárosává lett. Egyes tradíciók szerint Lilith volt az a démon, aki a bűnre csábította Évát az alma megízlelése révén. Ugyancsak az ő nevéhez fűzhető Káin bűnöző, testvérgyilkos hajlama.

ART: Mystic Musings, New Paradigm
ART: The Second Coming of Christ (2018)