„Egy tapasztalt, együgyű ember szavai következnek, aki nyilvánvalóan szívesebben lenne elsatnyult, infantilis panaszgép. Szeretnék érthetően fogalmazni ebben a levélben.

Évek óta, amióta először találkoztam közösségetek, hogy is mondjam, függetlenséghez kötődő etikájával és ölelésével, a punk rock élet “alapiskoláit” jártam, és az ott kapott figyelmeztetések mindegyike nagyon is igaznak bizonyult. Már túl sok éve nem éreztem a zenehallgatás és zenealkotás izgalmát, sem az olvasásét és az írásét. Elmondhatatlan bűntudatom van mindezen dolgok miatt. Például, amikor ott vagyunk a kulisszák mögött, és kialszanak a fények és tombolva felzúg a tömeg, ez nem hat rám úgy, ahogy Freddie Mercury-ra hatott, aki láthatóan imádta a tömegből felé áradó szeretetet és rajongást, amit én abszolút csodálok és irigylek. Az igazság az, hogy nem tudlak becsapni titeket, semelyikőtöket. Ez egyszerűen nem fair se veletek, se velem szemben. A legszörnyűbb bűn, amit el tudok képzelni, hogy színleléssel átverem az embereket és úgy teszek, mintha 100%-osan jól érezném magam.

Néha úgy érzem, mintha színpadra lépés előtt blokkolóórára lenne szükségem. Mindent kipróbáltam, már ami erőmből tellett, hogy mindezt fel tudjam mérni (és most is próbálom, isten bizony próbálom, de ez nem elég). A tényt, hogy én és mi sok ember embert megérintettünk és szórakoztattunk, megértem. Csak egy narcisztikus fazon képes akkor felfogni a dolgokat, amikor már elmúltak. Túl érzékeny vagyok. Kicsit tompábbnak kéne lennem ahhoz, hogy ismét úgy lelkesedhessek, ahogy gyerekkoromban.

Az utolsó 3 turnén sokkal jobban elfogadtam az embereket, akiket személyesen, illetve rajongóinkként ismertem, de még mindig nem vagyok túl a frusztráción, bűntudaton és empátián, amelyet mindenkivel szemben érzek. Mindünkben van valami jó, és én azt hiszem egyszerűen túlságosan szeretem az embereket, annyira, hogy az már kurvára elszomorít. A szomorú, érzékeny, nem elfogadó, Halak jegyű Jézus-emberke. Miért nem élvezed egyszerűen? Nem tudom!

Van egy istennő feleségem, aki nagyravágyástól és empátiától szenved, és egy lányom, aki túl sokat emlékeztet arra, ki is voltam régen, tele szeretettel és kedvvel, minden szembejövőt megcsókolva, mert mindenki jó és senki se bántja. És ez olyannyira megrémít, hogy már létezni is alig bírok. Még a gondolatát se tudom elviselni, hogy Frances is ugyanolyan nyomorult, önpusztító, halott rocksztárrá válik, mint én.

Jól vagyok, nagyon jól vagyok és hálás vagyok, de hétéves korom óta gyűlölettel teltem meg általában az emberek iránt. Csak azért, mert az emberek számára aki empatikus, annak oly könnyű. Azt hiszem, csak azért, mert túlságosan szeretem és sajnálom az embereket.
Égő, émelygő gyomrom poklából köszönöm mindenkinek az elmúlt években kapott leveleket és aggodalmakat. Túlságosan is szeszélyes, hangulatember vagyok! Nincs már bennem szenvedély, és úgy emlékszem, jobb kiégni, mint elenyészni.

Béke, szeretet, együttérzés,

Kurt Cobain

Frances és Courtney, ott leszek az oltárotoknál. Courtney, kérlek folytasd, Francesért. Az életéért, ami sokkal boldogabb lesz nélkülem.
Szeretlek, szeretlek!”

Kurt Cobain búcsúlevele
1994.04.05.