Ken Kesey (1935-2001) LSD mámorban úszva írta meg a Száll a kakukk fészkére című művét. Egész életében a pszichedelikus szerek szószólója volt. 1959-ben az író önkéntesként vett részt egy pszichoaktív drogokkal folytatott kísérletben és Kesey számára ez a sav-teszt annyira meghatározóvá volt, hogy egy egész életformát épített az élményre. Barátaival megalapították a Vidám Kópék közösséget és külvárosi helyeken, foszforeszkáló festmények és furcsa zenekísérletek között LSD-t fogyasztottak, feszegetve a hallucinogén drogok határait.
– Kora 38 év. Meg tudná mondani esetleg, hogy miért küldték ide?
– Miért? Fogalmam sincs. Abban ott mi van? Rágyújthatok?
– Igen, nyugodtan. Hát nézzük csak, én itt elég sok mindent látok. Azt írják, hogy verekedős, illetéktelenül beleavatkozik mindenbe, sokat hangoskodik, a munkához való viszonya nem kielégítő, egy szóval lusta.
– És szeretem a rágógumit.
– Szóval azért küldték ide, mert nincsenek tisztában magával, szeretnék, ha kivizsgálnánk.
– Értem.
– Kérik, hogy állapítsuk meg, elmebeteg-e vagy sem. Ez az igazi ok. Maga szerint miért merül fel ez a kérdés?
– Amennyire én meg tudom ítélni, lehetséges, hogy azért, mert túl sokat bunyóztam, meg dugtam.