Nem, nem kell gondolkodniuk!

Ayn Rand
Veszett világ

De valakinek gondolkodnia kell, hogy életben tartsa önöket!

 

Az ember elméje fennmaradásának alapvető eszköze. Az életet kaptuk, de a fennmaradást nem. A testünket kaptuk, de a táplálását nem. Az elmét kaptuk, de nem a tartalmát. Ahhoz, hogy életben maradjunk, cselekedni kell, de a cselekvéshez előbb ismernünk kell a tett jellegét és célját. Nem szerezhetjük meg az élelmünket anélkül, hogy ne ismernénk magát az élelmet, és azt, hogyan szerezhető meg. Nem tudunk árkot ásni, vagy egy részecskegyorsítót felépíteni, ha nem tudjuk a célját, és azt, hogy miként valósítsuk meg. Az életben maradáshoz gondolkodnunk kell. Ám a gondolkodás választás kérdése. A kulcs ahhoz, amit oly lazán „emberi természetnek” neveznek, az a nyílt titok, amellyel együtt élnek, mégis rettegnek megnevezni, az, hogy az ember szándékos tudattal rendelkező lény. Az értelem nem magától működik; a gondolkodás nem mechanikus eljárás; a logikai kapcsolatokat nem az ösztön teremti. A gyomrunk, a tüdőnk, a szívünk működése automatikus, de az elménké nem. Az életünk bármely órájában és bármely területén szabadon gondolkodhatunk vagy elkerülhetjük a gondolkodást. Azonban nem menekülhetünk alaptermészetünk elől, a tény elől, hogy az ész a fennmaradásunk eszköze, úgyhogy önök számára, akik emberi lények, a „lenni vagy nem lenni” kérdése úgy merül fel, hogy „gondolkodni vagy nem gondolkodni”.
A szándékos tudattal rendelkező lény számára a viselkedés nem automatikus. Tetteit irányító értékrendszerre van szüksége. Az „érték” az, aminek elérésére és megtartására törekszünk, az „erény” az a tett, amivel elérjük és megtartjuk. Az „érték” előfeltételezi a választ arra a kérdésre, hogy kinek és minek jelent értéket. Az „érték” előfeltételez egy mértéket, egy célt és a tett alternatívával szembeni szükségességét. Ahol nincs választási lehetőség, ott nem lehetségesek értékek. A világegyetemben csupán egyetlen alapvető választási lehetőség létezik: lét vagy nemlét – és ez a létezők egyetlen osztályára vonatkozik: az élőlényekre. Az élettelen anyag léte feltétel nélküli, az életé nem az: az élet meghatározott tettektől függ. Az anyag elpusztíthatatlan, formáját változtatja, de léte nem szűnhet meg. Csupán az élőlény néz szembe állandó választással: az élet és halál kérdésével. Az élet az önfenntartás és az öngerjesztett tevékenység folyamata. Ha egy szervezet kudarcot vall e tevékenységben, elpusztul; kémiai elemei megmaradnak, de az élete megszűnik létezni. Csupán az Életről alkotott felfogás teszi lehetővé az Érték fogalmát. Csupán egy élőlény számára lehetnek a dolgok jók vagy rosszak.
A növényeknek táplálkozniuk kell ahhoz, hogy éljenek. Természetük a napfényt, a vizet, a vegyületeket tette azokká az értékekké, amikre törekszenek. Az életük az az értékmérő, ami tetteiket irányítja. Ám a növényeknek nincs lehetősége tetteik megválasztására; vannak alternatívák a körülményekben, amikkel találkoznak, de nem a működésükben: automatikus tettek révén viszik tovább az életüket, és nem cselekedhetnek saját elpusztításuk érdekében. Az állatok fel vannak szerelve a létfenntartáshoz szükséges készségekkel: érzékeik automatikus cselekvési kódot biztosítanak számukra, automatikusan tudják, mi jó vagy mi rossz számukra. Nem áll hatalmukban bővíteni az ismereteiket és az sem, hogy elkerüljék. Olyan körülmények között, ahol tudásuk elégtelennek bizonyul, elpusztulnak. De mindaddig, amíg élnek, az ismereteik alapján cselekszenek, magától értetődő bizonyossággal és választás nélkül, hiszen képtelenek figyelmen kívül hagyni saját javukat, képtelenek a rossz választására, és arra is, hogy önmagukat elpusztítsák.
Az emberben nincs automatikus túlélési kód. Minden egyéb élőlénytől az a sajátossága különbözteti meg, hogy szándékos választással kell döntenie a lehetőségek közül. Nincs automatikus ismerete arról, mi jó vagy mi rossz számára, milyen értékeken múlik az élete, és azok milyen tetteket követelnek. Fecsegnek az önfenntartás ösztönéről. Hát éppen az önfenntartás ösztönével nem rendelkezik az ember. Az „ösztön” a tudás automatikus és tévedhetetlen formája. A vágy nem ösztön. Az életvágy nem nyújtja önmagában az élethez szükséges tudást. Sőt az ember élni vágyása sem automatikus: az önök mai titkos rossza éppen az, hogy ezt a vágyat nem birtokolják. Az önök halálfélelme nem az élet szeretete, és nem nyújtja azt a tudást, ami a megtartásához szükséges. Az embernek a gondolkodás folyamatában kell megszereznie a tudását és megválasztani a tetteit, erre viszont a természet nem kényszeríti rá. Az embernek megvan a hatalma ahhoz, hogy saját pusztítójaként cselekedjen – és éppen így cselekedett történelme nagy részében.
Egy élőlény, amely a fennmaradásához szükséges eszközöket rossznak tekintené, nem maradna fenn. Az a növény, ami azért küzdene, hogy széttépje a gyökereit, az a madár, ami arra törekedne, hogy letörje a szárnyait, nem sokáig maradhatna meg abban a létben, amit megsértett. Ám az ember története nem más, mint az emberi elme megtagadásáért és elpusztításáért vívott harc. Az embert ésszerű lénynek hívták, de az ésszerűség választás kérdése – és az a választási lehetőség, amelyet természete felkínál, nem más, mint hogy ésszerű lény lesz vagy öngyilkos állat. Az embernek embernek kell lennie – választás útján; életét értéknek kell tekintenie – választás útján; meg kell tartania élete fenntartását – választás útján; fel kell fedeznie azokat az értékeket, amelyet ez megkövetel, és gyakorolnia kell az erényeit – választás útján.
A választással elfogadott értékrend az erkölcsi kódex.
Bárki is ön, aki most hall engem, ahhoz beszélek, ami élőként romlatlanul maradt meg önben, az emberi maradványaihoz, az értelméhez, és azt mondom: van az észnek erkölcse, az emberhez illő erkölcse, és annak az Ember Élete az értékmérője.
Mindaz, ami megfelel egy értelmes lény életének, jó; mindaz, ami elpusztítja azt, rossz.
Az ember természete által megkövetelt élete nem egy esztelen vadállat élete; sem fosztogató gengszteré, sem lejmoló misztikusé, hanem gondolkodó lényé – nem erővel és csalással, hanem teljesítménnyel elért élet – nem mindenáron való túlélés, mert csupán egyetlen ár fizethető az ember fennmaradásáért: az értelem.
Az erkölcs mércéje az ember élete; de a célja a saját élet. Ha a célunk a földi lét, olyan mérce szerint kell megválasztanunk tetteinket és értékeinket, amelyek illenek az emberhez – ahhoz a célhoz kell ragaszkodnunk, hogy megőrizzük, kiteljesítsük és élvezzük azt a pótolhatatlan értéket, ami az életünk. Mivel az élet a tevékenység meghatározott irányát igényli, minden más irány elpusztítja. Az a lény, amely nem a saját életét tekinti tettei indítékának és céljának, a halál indítékából és annak mércéje szerint jár el. Az ilyen lény metafizikai szörny, amely azért küzd, hogy ellenszegüljön és ellentmondjon saját létének, hogy tagadja azt, miközben ámokfutásban halad a pusztulás ösvényén, s másra nem képes, mint fájdalomra.
A boldogság az élet sikeres állapota, a fájdalom a halál ügynöke. A boldogság az a tudatállapot, amely az ember értékeinek megvalósulásából fakad. Az az erkölcs, amelyik arra vetemedik, hogy azt mondja, a boldogságról való lemondásban találják meg a boldogságot; hogy az értékeik kudarcát becsüljék, nem más, mint az erkölcs arcátlan tagadása. Az a tan, amelyik egy áldozati állat szerepét testálja önökre, amelyik arra törekszik, hogy mások áldozati bárányai legyenek, a halált állítja önök elé mércéül. A valóság és az élet természetének kegyéből az ember – minden ember – önmagában vett cél, önmagáért létezik, és saját boldogságának megvalósítása a legmagasabb erkölcsi cél.
Ám sem az élet, sem a boldogság nem érhető el irracionális szeszélyek kergetésével. Miként az ember szabadon próbálkozhat a fennmaradással bármilyen tetszőleges módon, de elpusztul, hacsak nem úgy él, ahogy természete megkívánja, úgy szabadon keresheti a boldogságát mindenféle esztelen csalásban, de a csalódás kínja csupán az, amit talál, hacsak nem olyanban keresi a boldogságot, ami emberhez méltó. Az erkölcs célja nem az, hogy szenvedésre és halálra tanítson bennünket, hanem hogy élvezzük az életet, és éljünk.
Söpörjék félre a támogatásokból élő parazita osztályokat, akik mások elméjének hasznából élnek, és azt hirdetik, hogy az embernek nincs szüksége erkölcsre, értékekre vagy viselkedéskódexre. Ők, akik tudósoknak tettetik magukat, és azt állítják, hogy az ember csupán egy állat, nem úgy tartják, hogy az ember beletartozik a lét törvényébe, hanem a legalacsonyabb rovar státusával ruházzák fel. Azt elismerik, hogy minden élőlénynek a természetétől megkövetelt létfenntartási módja van, nem állítják azt, hogy a halak a vízen kívül is megélnek, nem állítják, hogy a kutyák megélnének a szaglásuk nélkül – ám azt igen, hogy az ember, a legösszetettebb lény, bárhogyan megél, az embernek nincs identitása, nincs természete, és nincs gyakorlati oka annak, hogy miért ne élhetne meg úgy, hogy a létfenntartási eszközeit elpusztítják, ha az elméjét lefojtják, és minden parancs rendelkezésére bocsátják, amit nekik eszükbe jut kiadni. Söpörjék félre azokat a gyűlöletben élő misztikusokat, akik emberbaráti szerepben tetszelegnek, és azt prédikálják, hogy az ember legmagasabb erénye az, ha az életét értéktelennek tartja. Azt mondták önöknek, hogy az erkölcs célja az, hogy megfékezze az ember önfenntartási ösztönét? Éppen az önfenntartás céljából van szükség erkölcsi kódexre. Erkölcsösségre vágyó ember csak az lehet, aki az életre vágyik.
Nem, nem kell élniük! Ez az alapvető választásuk. De ha úgy döntenek, hogy élnek, akkor emberként kell élniük – azaz az elme munkája és ítélete révén.
Nem, nem kell emberként élniük; hiszen ez erkölcsi választás eredménye. Viszont másként nem tud élni – az alternatívájuk az élőhalott állapot, amelyet magukban és maguk körül látnak, egy létre alkalmatlan dolog állapota, amely nem emberi és az állatnál is alacsonyabb, amely nem ismer mást, mint fájdalmat, és az ostoba önpusztítás agóniájában vonszolja végig magát az életen.
Nem, nem kell gondolkodniuk! A gondolkodás erkölcsi választás. De valakinek gondolkodnia kell, hogy életben tartsa önöket! Ha azt választják, hogy nem teljesítenek, akkor nem teljesítik a létet, és a hiányt áthárítják valami erkölcsös emberre, akitől azt várják, hogy feláldozza a javát annak érdekében, hogy a gonoszságuk által élni hagyja önöket.
Nem, nem kell embernek lenniük! De akik azok, ők már nincsenek önök között. Eltávolítottam az önök fennmaradásának eszközeit: az áldozataikat.

ART: Ben Goossens