Kétfajta szenvedő létezik a világon.

Az egyik az élet hiányától szenved, a másikban gyötrően túlteng az élet. Jómagam a második kategóriába tartozom. Ha jobban belegondolsz, viselkedésünk, cselekedeteink legnagyobb része lényegileg nem különbözik az állati viselkedéstől. A legfejlettebb technológiánkkal, minden szaktudásunkkal a legjobb esetben a szupercsimpánz szintjén vagyunk. Voltaképp a távolság, teszem azt Platón vagy Nietzsche és az átlagember közt nagyobb, mint a távolság a csimpánz és az átlagember közt. Az emelkedett lélek szintjét, a művész, a szent, a filozófus szintjét ritkán érjük el. Miért oly kevesek? A világ és az evolúció története miért nem sikertörténet, sokkal inkább a nullák hiábavalóan növekvő sora? Az értékrendünk nem fejlődött. A patvarba! A görögök 3000 évvel ezelőtt ugyanilyen fejlettek voltak, tehát mik ezek a korlátok, melyek visszafognak, hogy meg se közelítsük a képességeink határait? A kérdésre egy másik kérdésben található a válasz, mégpedig, “Mi az ami a legtöbb emberre leginkább jellemző? A félelem, vagy a lustaság?”