Peter Hoeg
Egy kiegyensúlyozott fiatalember tükörképe
Abszolút semmi köze a szexhez
Kortárs dán elbeszélők novellái
Szelíd közönnyel figyelem, hogy a világ, amelyben élek, olyan gyorsan beszél, hogy kénytelen a seggén venni a levegőt. Engem már nem kísértenek a szavak. Elhagyott épület vagyok – mondjuk, egy kiürített és elfeledett csillagvizsgáló. Tört ablakomon át befúj a világ, de semmi nyomot nem hagy. Nem számít már, hogy hisz-e nekem valaki.
(…)
Tudtam hogy a világon a legrosszabb az, amikor elhagyják az embert. Előbb vagy utóbb mindnyájunkat elhagynak. Ezért gyakoroltam én mindennap az elválást. A nőket, akik megfordultak az életemben, mind én hagytam ott, nehogy kiessem a tréningből. Most már megengedhetem magamnak, hogy beismerjem: féltem tőlük. A nő az egyedüli lény a földön, akivel az együttlét: egyetlen hosszú búcsú és eltávolodás. Minél több napig ismertem őket, annál idegenebbek lettek számomra.