A nagy dolgok megkövetelik, hogy az ember hallgasson róluk, vagy fennkölt hangnemben szóljon róluk: fennkölten, vagyis ártatlanul – cinikusan.
Az ember az évezredek láncolata folyamán egyáltalán nem ismerte önmagát fiziológiailag: és nem ismeri magát ma sem. Még mindig a legműveltebbek kiváltsága annak ismerete például, hogy az embernek idegrendszere van (nem pedig „lelke”). Ám az ember itt még csak nem is gyanakszik arra, hogy nem tud; emberileg roppant nagy dolog bevallani, hogy „nem tudom”, hogy tudatlanságot engedhetek meg magamnak…
Ha szenved, vagy jó hangulatban van, semmi kétsége nincs afelől, hogy megtalálja ennek okát, ha keresi. Tehát keresi… Valójában képtelen megtalálni az okot, mert még csak nem is gyanítja, hol keresse… Mi történik?… Állapota következményét tekinti okának. Például jó hangulatban vállalt egy munkát (vállalta, mert valójában a jó hangulata bátorította, adott kedvet hozzá), és ez jól sikerül: ecco, a jól végzett munka a jó hangulat oka… Valójában a sikert ugyanaz határozta meg, ami már a jó hangulatot is meghatározta: a fiziológiai erők és rendszerek szerencsés koordinációja.
Mondjuk, az ember rosszul érzi magát: következésképpen nem szabadul gondjától, kifogásaitól, önkritikájától… az ember valóban azt hiszi, rossz közérzete épp kifogásainak, „bűneinek” és „önkritikájának” következménye…
Ám a fölépülés állapota, gyakorta hosszas kimerültség és alázat után, végül visszatér. „Hogyan lehetséges, hogy ilyen szabadnak, szinte megváltottnak érzem magam? Csoda ez, amelyet csak Isten tehetett velem!” – Következtetés: „Megbocsátotta bűneimet”…
Ebből bizonyos mesterkedés következik: a testben ideges, beteg állapotot kell előidézni a bűn érzése és a felőrlődés előkészítése céljából. Ennek metodikája közismert. Amint várható, nem a tény kauzális logikájára gyanakodnak – a hús sanyargatásának vallási jelentése van, magánvaló célként jelenik meg, pedig csak eszközként működik, hogy lehetővé tegye a megbánás beteges emésztését (a bűn „fixa ideáját”, a tyúk hipnotizálását a „bűn” krétakörében).
A test sanyargatása előkészíti a talajt a „bűnösség érzéseinek” elősarjadásához… vagyis az általános szenvedésnek, amely magyarázatot kíván…
Másrészt a megváltás módszertana egyébként ugyanígy jár el: érzelmi túlfűtöttséget idéznek elő imádságokkal, gesztusokkal, mindenféle esküvéssel – a kimerülés pedig gyakorta epileptikus formában következik be. És a mély alvás állapotában érkezik el a gyógyulás fénysugara – vallásilag szólva: a „megváltás”.
Friedrich Nietzsche: A hatalom akarása
ART: Ade Santora