Thomas Doubting: A Káosz Nem Táncol

O’Reilly penetráns bűzre riadt fel álmából, de hamarosan rájött, hogy a szag a szájából jön, így megnyugodott. Ez bourbon és pepperóni, így akkor ma péntek lehet, gondolta.

Timothy O’Reilly, – barátainak csak Tim, de mivel barátai nincsenek, így csak O’Reilly mindenkinek, aki valaha kommunikációs kapcsolatba került vele, de ők sincsenek sokan – volt a sziget egyetlen magány-nyomozója. Igen, nem tévedés, magány-nyomozó volt, vagy legalábbis így nevezte el azt a foglalkozást, amit akkor űzött, mikor nem a tengerparti bárok asztalai alatt fetrengett. Utóbbi helyzetekből volt több mostanság, így O’Reilly igencsak meglepődött, mikor megszólalt a telefonja.

Csak emlékeztető, Timothy-val az ágyában találkoztunk az imént, és ahonnan persze azóta sem mozdult. Mert nem tudott.

Először egy zoknit sejtett a telefonjának. Megpróbálta felvenni. Rövid öklendezést követően a televízió irányítójával próbálkozott. Mondanunk sem kell, sikertelenül, bár a Hustler TV szolgáltatójának üzenete megjelent a képernyőn, amelyben arról értesítették, hogy díjhátralék miatt az adás szünetel.

Azonban a telefon, amelynek csengőhangja a The Beach Boys ’Til I Die dallama volt, nem hallgatott el.

Végre megtalálta a készüléket, és találomra megnyomta az érintőképernyőt.

  • O’Reilly? – szólt egy hang a telefonból
  • Talán. – válaszolta hősünk.

Timothy O’Reilly korábban olvasott már néhány idiótáról, akiket valamiért egzisztencialista filozófusként ismer a világ, így viccesnek gondolta ezt a választ. Tegyük hozzá, hogy ez nem volt humoros, bár, O’Reilly leszarta volna ezt a véleményt, ha tudomására jut.

  • Vagy egy melóm a számára. – szólt újból a hang a telefonból. Meg kellene keresnie valakit.
  • És kit? – kérdezte O’Reilly.

A történet ezen pontján el kell mondanunk, hogy O’Reilly nem volt egy csavaros eszű fickó, és csak kevés dolgot akart igazán. Egyszer, mikor összeírta, hogy milyen vágyai vannak, a papírra a következők kerültek: 1. Dögleni a parton. 2. Inni egy valamit. 3. Dögleni a parton, itallal a kézben.

  • Engem – válaszolta a hang.

Csak a romantikus szál kicsit erőltetett megjelenítésének kedvéért, most meg kell jegyeznünk, hogy a hang, kétségkívül női hang volt.

  • Nők. – gondolta O’Reilly, és letette a telefont.
  • O’Reilly – gondolta a nő és bekopogott az ajtón.