- Ez a háború lényege.
- Tessék?
- Igen, ez a lényege.
- Ennyi lenne?
- Igen.
- Hogy ki kezdte?!
- Igen. Az a háború lényege, hogy ki kezdte.
- Végiggondolod, amit mondasz?
- Persze. Az egyik elkezdte, folytatja a másik, de az egyik úgy éli meg, hogy a másik kezdte el. Tehát az a lényege, hogy ki kezdte.
- Ez súlyos.
- Igen. Az.

Röyksopp - The Drug from thatgo on Vimeo.

Mert az emberek meg akarják semmisíteni azt, ami náluk jobb,
ha nem lehetnek szerintük ugyanolyanok.
Lásd, II. világháború.
Különös és véres játszma ez.
Pedig lehetnének olyanok!
Lehetnének.
(Kárpáti Diána)

Köszönet Fábiánnak!

Van egy férfi. Úgy kell könyörögnöm hozzá. Nem győzhetem le - mondja. Én nem győzni jöttem - mondom. Mert a szexszel - szerinte - csatatérré válna az ágy, amiben ő vereséget szenvedne. De kérdem én, a szerelemre nem azt a jelzőt tapasztják, hogy szenvedélyes? Ha már szenvedélyes, miért lehetne benne vereséget szenvedni? Míg ő mellettem szenvedélyesen vereséget szenvedőnek hiszi magát, én mellette csak örülnék. Ami egyáltalán nem jelen idő. Mert feltételes mód, és nékezés, nekem meg a tököm tele. Már ha lenne, de ennyit csak szabad.
Nem úgy van, hogy ölelések, meg nevetés, és reggelit készít, a másik pedig nézi? Aztán cserélnek. Az készít reggelit, aki soron kimondatlanul következik. És ez nem teher. Ugye? Ráadásul nem is győzedelmeskedni akarok, hanem szeretkezni.

A gondolkodó férfiak. Agyrém.

A kapcsolódási rendszerek alapvető hibája a rövid távra terveződésben rejlik. Az ismeretlenek előre megfontolt szándékú összeismerkedései roppant egyszerűen, várhatóan végződnek, azonban a gond akkor kezdődik, amikor a kalandozó belekerül egy olyan egyáltalán nem fizikai jelenlétet kívánó, és egyáltalán nem egyéjszakásnak szánt lelki síkú kapcsolódásba, amely idővel felborítja lélekritmusát.
A felelősségteljes hazudozás embert próbáló attitűd; élve eltemeti a lelket, lassú öngyilkosságot elkövetve ellene. Evégett - ebben a környzettelenségben - a többség kénytelen igazat mondani, egyúttal az őszinteség igaziságát elfogadni. A miértje egyszerű: ismeretlenként őszinte akcióimra egyre őszintébb reakciók várhatók (hívhatnám ezt lelkijárás értesítésnek, lelki vagy közérzeti állapotfelmérésnek), melynek egy néhány centiméter átmérőjű képernyő biztosít terepet.
Nem kívánt, érthető reakció: ösztönös távolodás, gyanakvás, félelem.
Részemről könnyű lelki sérülés, részükről káosz. Pedig idejekorán felraktam a kérdőjeleket a fogasomra, az érdek fogalmát pedig csak mások által ismerem. A hétköznapi helyszíneken indukált barátkozások szükségességét (kollegiáris, sorstársi viszony, szezonbarátság) éppen ezért a szavak és a tettek súlyosságára váltottam, afféle megismerés, megismerkedés gyanánt.
Tisztaságom miatt többek Táltosnak neveznek.
Értékelem.

"A keleti mesterek szerint az igazi szerelem megköveteli, hogy az ember eldobja az egoját." - akkor most szeretném tudni, kik azok a keleti mesterek, akik észveszejtő szerelemtől megittasulva élték le az életüket? :D
És még valami. Ki az, aki képes az egoja eldobására? S főleg mikor, hol, milyen élethelyzetben? A halál pillanatában sem tudjuk az egonkat eldobni, nemhogy a szerelemben. Bár ez is csak elmélet részemről. Mégis a halál pillanatában vett példa is faramuci, mert még nem haltam meg, hogy ezt bizonyítani tudjam. Bár az ember örökösen élni akar. Még az öngyilkosságot elkövetők is élni akarnak, csak gyávaságuk korbácsolja az egojukat. Tehát a fent említett keleti mesterek elve alapján egy öngyilkos szerelmes talán megmenekülhet a halál pillanatában az egojától? :DDDDDD Ó, be arcpirítóan szellemes vagyok kora délután.

Hallgassunk inkább, de egy zenét biztosan.

Semmi baj.

A felejtés nem módszer. Talán nem is létezik, mégis többségében ennek ürügyén próbáljuk feldolgozni a velünk történteket. Nevezzük ezt  a hibáinknak, azaz az összes eddigi hibánkat tekintsük tapasztalatnak. Tökéletlenül szép, megoldatlanul unalmas, de a miénk.
Ebben a dalban csak olyasmire szeretnék emlékezni, ami még sosem történt meg, a másik valóságban azonban számtalanszor.

A "Nem tetszik a rendszer - a sajtószabadságért" indított kezdeményezésben egyedül Kiss Tibor nyilatkozott világosan, érthetően, politizálástól és magán jellegű panaszoktól mentesen.

Kiss Tibor után én is megosztom veletek a véleményem, leszögezném, feszültség és támadás nélkül teszem mindezt.

Hiszek a változásban, hiszek, s a rendszertől függetlenül teszem mindezt.
A magyar kultúrát senki és semmi nem tudja korlátozni, megmérgezni és megszüntetni sem. Másképp álljatok hozzá! Méltatlan hozzátok ez a lassan mozifilmet kitöltő jajveszékelés, ez a szakmai köntösbe bújtatott szubjektív véleményezés - ráadásul ezen a "címen". Duzzogás, politizálás (azt meg minek?), önsajnálat, hisztéria és harag. - nem töltött el büszkeség miattatok.
Magyarország kulturális élete végre felemelhetné fejét, hogy megpróbálhasson a távolba nézni. Ne az "emigráció" segítsen a világ folyásának megértésében és közvetítésében, ne az "emigráció" legyen az utolsó lehetőség arra, hogy végre felnőhessetek ehhez a nemes feladathoz.

A kapcsolódási rendszerek alapvető hibája a rövid távra terveződésben rejlik. Az ismeretlenek előre megfontolt szándékú összeismerkedései roppant egyszerűen, várhatóan végződnek, azonban a gond akkor kezdődik, amikor a kalandozó belekerül egy olyan egyáltalán nem fizikai jelenlétet kívánó, és egyáltalán nem egyéjszakásnak szánt lelki síkú kapcsolódásba, amely idővel felborítja lélekritmusát.
A felelősségteljes hazudozás embert próbáló attitűd; élve eltemeti a lelket, lassú öngyilkosságot elkövetve ellene. Evégett - ebben a környzettelenségben - a többség kénytelen igazat mondani, egyúttal az őszinteség igaziságát elfogadni. A miértje egyszerű: ismeretlenként őszinte akcióimra egyre őszintébb reakciók várhatók (hívhatnám ezt lelkijárás értesítésnek, lelki vagy közérzeti állapotfelmérésnek), melynek egy néhány centiméter átmérőjű képernyő biztosít terepet.
Nem kívánt, érthető reakció: ösztönös távolodás, gyanakvás, félelem.
Részemről könnyű lelki sérülés, részükről káosz. Pedig idejekorán felraktam a kérdőjeleket a fogasomra, az érdek fogalmát pedig csak mások által ismerem. A hétköznapi helyszíneken indukált barátkozások szükségességét (kollegiáris, sorstársi viszony, szezonbarátság) éppen ezért a szavak és a tettek súlyosságára váltottam, afféle megismerés, megismerkedés gyanánt.
Tisztaságom miatt többek Táltosnak neveznek.
Értékelem.

"Színes tévén néznek minket? Igen? Nem baj, lesz két színes tévéjük."
(Dévényi Tibi bàcsi - Torpedó)

Régmúlt

Történt ez, amikor egy magyar férfi a 353-as típusú Wartburg járgányával poroszkált a kátyúi jövőre pályázó pocsolyák és a szén-dioxiodtól pityókás panelfák között. Ezen a napon a hálószobaként kénytelen használt nappalijában a Loki-Pécs meccsre átszellemült színes televíziója várta őt, ami mellől nem hiányozhatott a legjobb barátjaként tisztelt Szalon (kocka) söre. Ha az öt emeletnyi különbséggel is tisztán hallható félautomata mosógépétől harsogott a tíz emelet, a felesége háziasságát dicsérgetve nevetett ezen. A vasárnapra eső családi pofavizitek csúcspontjaként büszkén emelte ki üveges szekrényéből a kínos figyelemmel, havi rendszerességgel kiegyenlített évekre visszanyúló biztosításait, aminek előnyeit szélesen gesztikulálva ecsetelt a jelenlevőknek, és amelyet csak a rántott hús szalmakrumplival és ecetes uborkával szentélye tudott megszakítani. Ezt a magyar férfit elégedettséggel fogta el a Majálissal töltött léggömbje, vagy ha a Petőfi Rádió Kabaré Csütörtök legendás műsorától és a felesége kacagásától harsogott a ház, vagy ha délutáni programként lecsoroghatott családjával fagyit nyalni a legközelebbi lélekvesztőbe.

Napjaink