Az alábbi posztok tartalmazzák az általad keresett JustMusicFM címkét:

Ez a mix 2009. december 9-én került fel a blogra. Felkerül újra, mert nem ismerik elegen.

Neulander fogta zenelejátszóját, beejtette egy Chaplin filmbe, ráhúzott egy Dalí-múzeumot, és addig tekergette, míg meg nem jelentek körülötte Atlantisz lakói, hogy kontúrig táncolhassák magukat, és lelkeik végleg eltűnhessenek a Föld nevű bolygóról, hogy aztán újra visszatérhessenek egy-egy mix formájában. Pontosan ilyen mix következik, Neulander Kapitány ugyanis tegnap tiszteletét tette Schiipman Zen elektronikus erődjében, és hála nekik, ez az élmény most el fog jutni minden nívót igénylő tracklistbe. Pajkos, vidám, elegáns, egy igazi Unicum, mely bebizonyítja, hogy van élet a beatparton túl, illetve a boldog zenék mennyivel önfeledtebb partiélményt okozhatnának a közönségnek (ha lenne rá igény), és nem csak Budapesten.

Neulander music-comics
JustMusic.FM. Bonus Track LIVE mix by Neulander 2009-12-08

TÖLTSÉL LEEE 1 H ÁROMGOMBÓCOS TÖLCSÉRBEEE (by saiid)

 

2010. november 11. 14:17 | Geisha Lorelei | 0 hozzászólás érkezett eddig.

MÉLYVÍZ!

A műsor „csak úszóknak” ajánlott, illetve azoknak, akik szeretik a különlegesebb, tartalmasabb zenéket, melyek olykor hivatottak elvarázsolni a hallgatót. Legfőképp talán a deep house darabok találnak itt helyet, minthogy a műsor címe is árulkodik efelől. Esetleges megingások ugyan bekövetkezhetnek, mivel sokszínűségre törekedünk, amiért persze mindenek felett vállaljuk a felelősséget. Kedd délutánonként, 16:00 órától várunk minden kedves zenére szomjas úszni vágyót itt, a JustMusic.fm-n! - olvasható az ajánló az oldalon, amihez találóbb képet talán nem is illeszthettem volna.



F.T.W. és Freqlem

A november 9-én tartott adást hallgatom éppen, tartsatok velem! :)

TÖLTSÉL LEEE 1 H ÁROMGOMBÓCOS TÖLCSÉRBEEE! (by saiid)

http://justmusic.fm:8000/live.m3u

2009. december 9. 20:30 | lady.lorelei | 4 hozzászólás érkezett eddig.

Neulander fogta zenelejátszóját, beejtette egy Chaplin filmbe, ráhúzott egy Dalí-múzeumot, és addig tekergette, míg meg nem jelentek körülötte Atlantisz lakói, hogy kontúrig táncolhassák magukat, és lelkeik végleg eltűnhessenek a Föld nevű bolygóról, hogy aztán újra visszatérhessenek egy-egy mix formájában. Pontosan ilyen mix következik, Neulander Kapitány ugyanis tegnap tiszteletét tette Schiipman Zen elektronikus erődjében, és hála nekik, ez az élmény most el fog jutni minden nívót igénylő tracklistbe. Pajkos, vidám, elegáns, egy igazi Unicum, mely bebizonyítja, hogy van élet a beatparton túl, illetve a boldog zenék mennyivel önfeledtebb partiélményt okozhatnának a közönségnek (ha lenne rá igény), és nem csak Budapesten.

Neulander music-comics
JustMusic.FM. Bonus Track LIVE mix by Neulander 2009-12-08

TÖLTSÉL LEEE 1 H ÁROMGOMBÓCOS TÖLCSÉRBEEE (by saiid)

 

2009. december 5. 14:50 | lady.lorelei | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Nem, nincs itt semmi tévedés, Hölgyek és Urak, a Mikulás most kedves tréfát űz velünk, s Európa Legnagyobb after party helyszínének rezidensei kezébe adja a gyeplőt a Saturday Sessionön. A lemezeket pedig olyan kedvencek lovagolják meg ezen az éjszakán, akiket a Coronita Music Club falai között már sokszorosan is a szívünkbe zárhattunk: Schiipman, Manic N és Aydan!

A nevük hallatán sok-sok kedves emlék és kellemes élmény tolul fel azokban, akik hallották és látták őket az elmúlt évek során… Schiipman évtizedes pályafutásával rangidősnek számít e kiváló hármas fogatban, zenei ízlése irigylésre méltóan kifinomult, tökéletesen eltalálja azt a bizonyos egyensúlyt az igényesség és a slágeresség ingatag talaján. Kísérletező kedve mellett mostanában a szemfülesek kiszúrhatták egyre magasabb színvonalú technikai tudását, hisz nem egyszer csibészkedik a két lemezjátszó mellett egy-egy harmadikkal is egyszerre, így téve a szettjeit még egyedibbé, még különlegesebbé. Nem tétovázik akkor sem, ha egy-egy kollégája produceri munkáját kapja kézhez megjelenés előtt, és bátran szövi bele ezeket a még sohasem hallott zenei csemegéket is a játékába. Így aztán, ha igazán naprakészek kívánunk lenni, érdemes Schiipman fellépéseit figyelemmel kísérni legyen szó egy szombat éjszaka főidejéről vagy egy vasárnap délelőtti laza afterről a Coronitában…

Teljes cikk
2009. november 24. 17:44 | lady.lorelei | 6 hozzászólás érkezett eddig.

A zene hatalmáról talán csak a természet tudna mesélni jobban, nem is mi magunk, emberek. A zene az egyetlen lehetőségünk arra, hogy jobban megértsük azt, amiben élünk, és végre szövetséget kötve találkozzanak az energiáink, és kitörjön az Újvilág forradalma. Amihez nem kell más, csak az ÉRZÉS, stimulánsok nélkül. Az öregujjainktól a kobakunk tetejéig ér minket az első ütemtől fogva, csak azért, hogy megváltoztassuk a világot. A Dalkloid Sound bevonult óriási hangárjába, amiben kétméteres botsáskához hasonló űrlények szerelik a repülőgépeiket, azokat a történelemből megmaradt léghajókat, melyeket felélesztve készülhetnek az összecsapásra,  arra az összecsapásra, amelyre egész eddigi életükben vártak.



A JUSTMUSIC.FM hullámain ma este 7 órakor a Dalkloid Sound zenél nekünk
Dalkloid Sound a Fairlads Callingban - interjú

Kevés olyan szerencsés ember van a világon, aki elmondhatja magáról: mindig is az akart lenni, amivé végül vált, s azt csinálhatja, az a munkája, amit igazán szeret. Nos, a mai napon két ilyen szerencsés fickóval találkozhattok újra a Justmusic.Fm stúdiójában, nevezetesen a Dalkloid Sound duóval.

Ma este 7 órától hallgassátok a JUSTMUSIC.FM-et! :)
Schiipman <3 20 órától vár ránk. Csuhajja!

 

Folytatás az eredeti oldalon.