(indítsd el)
Nem voltál semmi, mégis úgy maradtál. Már látszatnak is túl kevés.
Terved se volt, csak egy repedt tál. S te gyűjtő, rosszul képzett ékszerész.
Ha felragyogtál, rögtön elragyogtál -- s lett szürke szív az otthonod.
Már semmi sem nagyobb a haragodnál. Sikítozol, ha hallgatok.
Kis koronád már tavaly elcserélted, vezér akart lenni a rab.
A tolvajok, tudják, csak egyszer élnek, s a vakok halnak csak meg hamarabb.
Nem mint levél, nehéz golyó zuhansz most. És fájdalmas nekünk a koppanás.
Bár nem ismerte ő sem jól a hasznost: már nem kíván téged Jónás Tamás.
A félelem gaz, és a múlt üres kert. Mitől is féltél, drága gyom?
Tanulnod kellett volna pár ügyes cselt, cipeltelek hat évig hátamon.
Ahogy beszéltél, és amit beszélt a csended, épp semmi volt, volt hát vita min.
Habár akartál, léleknek, se testnek, te nem lehettél antihisztamin.
Találtál pénzt, rozsdás, lyukas schillinget, rohantál boltba, s megtudtad, mit ér.
Hiába vágytad, nem voltam bilincsed. De vállaltam a kínod mindenért.
A tél nyugalma hozta meg a lángot: tavasszal ebből lett az olvadás.
Gyötör, de már nem enyém a hiányod. Már nem figyel téged Jónás Tamás.
