Azt mondod, mondjuk, jó reggelt, fiam, de tulajdonképpen nem ezt mondod, hanem hogy idézőjel, jó, idézőjel bezárva, idézőjel, reggelt, idézőjel bezárva, vessző, idézőjel, fiam, idézőjel bezárva, vagyis olyan, mintha köszönnék neked, fiam... - Esterházy Péter Franz Kafka: Levél apámhoz című művére született írása elhangzott a Litera 10. előszilveszterén a Trafóban. 

„Az ókori szirénképre kettősség jellemző: bölcsek, vonzók, ugyanakkor halálba taszítanak; mennyeiek és pokoliak egyszerre.” Akhelóosz folyamisten (vagy Phorküsz tengeristen és Melpomené múzsa (vagy Terpszikhoré, illetve az egyik pleiasz, Szterópé) leányai, vonzóak és borzalmasak egyszerre. A kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői: bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal rendelkező szörnyek. Varázslatos hangjukkal és bölcs mindentudással elcsábítják a tengerészeket, majd megölik őket. A legelterjedtebb források szerint hárman voltak, Aglaiophoné, Thelxiepeia és Peiszinoé, de számukat egyes elbeszélések kettőre (Homérosz: Odüsszeia), mások háromra, négyre illetve kilencre teszik.

Franz Kafka, 1917 őszén így ír A nyolc oktávfüzet című aforizmagyűjteményében a Szirének hallgatásáról:

„Már most van azonban a sziréneknek egy éneküknél is borzalmasabb fegyvere, nevezetesen a hallgatásuk. Sosem történt meg, igaz, de talán elképzelhető, hogy daluktól megmenekült valaki, hallgatásuktól azonban egészen biztosan nem.”

Forrás: iWiki

Merev voltam és hideg, híd voltam, szakadék fölött. Innen a lábam ujja, onnan a kezem fúródott a morzsalékos agyagba, megkapaszkodtam jó erősen. Kabátom két szárnya verdeste oldalam. Pisztrángos patak lármázott lenn a mélyben. Hegymászó sose tévedt ide az úttalan magasba, a térképek még nem jelölték a hidat. Így feküdtem, és vártam; várnom kellett. Híd még a világon soha másképp meg nem szűnhetett hídnak lenni, csak ha beszakadt.