Petőfi Sándor: Szülőföldemen
Itt születtem én ezen a tájon
Az alföldi szép nagy rónaságon,
Ez a város születésem helye,
Mintha dajkám dalával vón tele,
Most is hallom e dalt, elhangzott bár:
„Cserebogár, sárga cserebogár!"
Ebben a bejegyzésben felugrunk képzeletbeli időutazó varázsszőnyegünkre, és megnézzük, hogyan is köszöntik az emberek a világ különböző pontjain az újévet. Első állomásunk London, ahol egy ilyen visszafogott fényár veszi át a légteret a visszaszámlálás után.
Teljes cikkA Gergely-naptár szerinti 2010. szeptember 8.-a és 10.-e között ünnepli a zsidóság az úgynevezett zsinagógiai újévet - a Rós hásánát, azaz mostanában lépnek át 5770-ből 5771-be. Lássuk csak, milyen szokások övezik ezt az ünnepet.


Az arab eredetű „ramida” szóból származik, amely szárazságot, hőséget jelent. Ramadán hónapban arra emlékeznek, hogy Allah kinyilatkoztatta Mohamednek akaratát.
Teljes cikkA húsvét a keresztények legfontosabb ünnepe, de a tavaszvárás, a tavasz eljövetelének ünnepe is, amelyet március vagy április hónapban (a Hold állásának megfelelően) tartanak. A Biblia szerint Jézus – pénteki keresztre feszítése után – a harmadik napon, vasárnap feltámadt. Helyettesítő áldozatával megváltotta minden ember bűnét, feltámadásával pedig győzelmet aratott a halál felett. Az eredetileg zsidó ünnep (héber nyelven pészah) az egyiptomi fogságból való szabadulás ünnepe volt. A húsvét egybeesik a tavaszi napéjegyenlőség idején tartott termékenységi ünnepekkel is, amelynek elemei a feltámadás, az újjászületés.
Folytatás a wikipedián.
Taki bácsi és Kutya úr ünnepi beszéde:
Na, karácsony van emberek, gondoltam én is kilépek a barlangomból, és újra posztolok egyet itt Szemcsapdán. Hiába, a sok tanulás, bejgli és pia hatására képtelen voltam posztot írni. Sebaj. Úgy gondolom, hogy ha már végre van pofám bejegyzést írni, akkor az legalább jó is legyen. Igyekszik az ember. Olyannyira, hogy csupán megszokásból megfogad dolgokat pl. Szilveszterkor és megpróbáljuk elhinni, hogy be is tartjuk őket. Én ezt "hullócsillag effektusnak" hívom.
Ha látsz egy hullócsillagot, akkor is kívánsz valamit, pedig tudod, hogy úgysem teljesül. Én már most tudom, mit fogok megfogadni 31.én, amit aztán úgysem tartok be 2010-ben. De ne haladjunk előre, hisz még csak Karácsony van, kinek Jézuskával, kinek Télapóval. Itt jegyezném meg, hogy Amerika tiszta gáz, tavaly kitalálták, hogy úgy jobb a karácsonyfa, ha a plafonról lógatják le. Asszogya', mert kevesebb helyet foglal! Hát vicc. Én szeretem úgy megélni a Karácsonyi napokat, ahogy igazán illik. Családdal, szép fával, sok sütivel és hallal (nem, nem pulykával).
Szerintem, az ha valaki divatot akar teremteni a Karácsonyból az épp hogy igénytelenségre vall. Lelki szegénységre. Higgyük el legalább egy napig, hogy van Jézuska, van szeretet és van egy nap a világon, ami tényleg összeköt minket. Fogadjunk meg valamit az év végén, és higgyük el, hogy meg tudjuk tenni. Aztán pár nap után majd ismét elfelejthetjük, csak legalább most egy hétig ne. Ez elsősorban, azoknak szólt, akik állításuk szerint "ki nem állhatják a karácsonyt". No, de ez az én véleményem.
Ha már Ünnepeknél, normális posztnál és igényességnél tartunk muszáj vagyok odaadni nektek Sufjan Stevens ajándékát, ami mellesleg az egyik kedvenc zeném. Úgyhogy tényleg tessék végighallgatni. Köszi.


