Érdekes könyvvel lepett meg minket a közelmúltban az Európa Könyvkiadó. Magyar badar 300 limerik. Az első felmerülő kérdés után mi is az a limerik? Úgy gondoltam, a továbbiakkal a szerkesztőt, Várady Szabolcsot keresem meg. - írja az Európa Könyvkiadó, 2002 telén. Lássuk az interjút (az interjú készítőjének teljes nevét sajnos nem találtam a cikkben)!
Miért éppen az adott szerzőket kérte fel? Egyáltalán: mikor merült fel az antológia gondolata, és mennyiben játszott közre a leglátványosabban sikeres Varró Dániel munkássága?
"Lélek és test harmóniája, milyen nagy dolog ez. Mi őrültek, különválasztottuk ezt a kettőt, és kitaláltunk egy realizmust, mely közönséges, s egy idealizmust, mely üres." - hívja fel olvasói figyelmét Oscar Wilde zsenije a lélek és a test harmóniájának témájában, a Dorian Gray arcképe c. regényében. Akkora közhelyről van jelen esetben szó, amely - ha csak Wilde nagyságáig lapozunk vissza az időbe - 122 éves igazság, mégis cselekvőképtelennek bizonyul az emberiség. A szépség pedig kizárólag akkor válik érzékelhetővé a környezetünk számára, ha egyensúlyba hozzuk a testünk egészségét a lelkünkével. Tessék, ez a feladat. Viszont a szépség nem minden esetben lehet egészséges, de ez a poszt most nem az avas szívű leányokról és fiatalemberekről akar szólani, hanem arról, amit napi rendszerességgel teszünk magunk ellen, és mégis várjuk szájtátva a csodát: szeressetek, jó ember vagyok, vegyétek már észre! Senkit sem fog érdekelni ez egészen addig a pontig, amíg függetlenül, a küldetéstudatunkat előásva meg nem tanuljuk magunkat, és átadjuk azt, amiért éppen az élők sorába sorolnak minket.
Következzék egy olyan előadás szintén a TED lebilincselő gyűjteményéből, mely az étkezés fontosságát s annak helyes útját tárja elénk. Rombolás helyett őrizzük meg nyugalmunkat, egészségünket, hiszen amit elrontottunk, kijavítani már nem lehet, de észhez térni szabad. Akik kiegyensúlyozottak akarnak lenni, csak azoknak ajánlott.
A TED Prize győztes Jamie Oliver megosztja történetét huntingtoni elhízás-ellenes projektjéről, és elmondja, miért fontos támadást indítanunkaz ételekkel kapcsolatos tudatlanság ellen.
Eljössz, hogy megvigasztalj. Nagyon kedves tőled. Látod, hogy megvigasztalódtam és dühöngsz. Csöpögsz a részvéttől! Arra a történetre emlékeztetsz, melyet Harry mesélt nekem valami emberbarátról, aki húsz évig fáradozott azon, hogy eltüntessen egy fonákságot, vagy megváltoztasson egy-egy igazságtalan törvényt, már nem tudom pontosan, hogy volt. Végül sikerült neki és arra iszonyatosan kétségbeesett. Egyáltalán semmi dolga sem akadt, majdnem belehalt az unalmába, és megrögzött embergyűlölővé lett. Hát édes öregem, ha igazán meg akarsz vigasztalni, próbáld elfeledtetni velem, hogy mi történt, vagy mutasd meg nekem tisztán művészi látószögből. Nem Gautier volt az, ki a consolation des arts-ról szokott írni? Emlékszem, egy napon a műtermedben kezembe akadt egy kis pergamenba kötött könyv, és véletlenül megláttam benne ezt a pompás kifejezést. Hát én nem vagyok olyan, mint az a fiatalember, akiről meséltél nekem, mikor együtt voltunk Marlow-ban, az az ifjú, ki azt mondogatta, hogy a sárga selyem megvigasztalja őt az élet minden nyomorúságáért. Én szeretem azokat a szép dolgokat, melyeket érinteni, tapintani lehet. Régi emlékeket, zöld bronzokat, lakkmunkákat, faragott elefántcsontot, remek környezetet, fényűzést, pompát, ezektől sokat várok. De még több nekem az a művészies légkör, melyet megteremtenek vagy előidéznek. Az, aki - mint Harry mondja - nézője lesz tulajdon életének, megszabadul az élet szenvedésétől. Tudom, csodálkozol, hogy így beszélek. Fogalmad sem volt, mennyit fejlődtem. Mikor megismertél, iskolás fiú voltam. Most férfi vagyok. Új szenvedélyeim vannak, új eszméim.
(...) örült annak a gondolatnak, hogy a szellem föltétlenül függ a test bizonyos beteges vagy egészséges, rendes vagy kóros állapotától. De amint előbb említettük, az élet semmiféle elméletét nem tartotta fontosnak, összehasonlítva magával az élettel. Élénken érezte, milyen sivár minden értelmi okoskodás, hogyha elválik a tettől és a tapasztalattól. Tudta, hogy az érzékeknek, akárcsak a léleknek, megvannak a maga szellemi kinyilatkoztatásai.
Új életmodort óhajtott kidolgozni, melynek bölcseleti alapjai és rendszeres alapelvei vannak, és legfőbb megvalósulása az érzékek átlelkesítésében rejlik. - Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
Nagy kérdés volt mindig, hogy mi a jó és mi nem az, ahogyan az is, hogy mi értékes és mi nem értékes. Mára azonban az is megkérdezhető, hogy egyáltalán van-e érték? Elfogadható-e általános, abszolút értelemben vett érték?
A vak tükörbe ismét beleköltözik az alakos élet. Az eloltott gyertyák ott állnak, ahol hagyták őket, és mellettük van a félig fölvágott könyv, melyet lapozgattunk, vagy az alélt virág, melyet a bálban hordtunk, vagy a levél, melyet féltünk elolvasni, vagy nagyon is sokat olvastunk. Úgy látszik, hogy semmi sem változott meg. Az éjszaka valószerűtlen árnyaiból visszatér a való élet, melyet ismertünk. Ott kell elkezdenünk, hol abbahagytuk, és akkor úrrá lesz rajtunk az a rettenetes megérzés, hogy egyforma szokások fáradságos körtáncában szükségszerűen tovább működik az energia, vagy vad vád ragad meg bennünket, vajha egy reggel szemünk más világra nyílna, mely örömünkre újjáalakult a sötétben, olyan világra, melyben a tárgyaknak új alakjai és színei volnának, megváltoznának, vagy más titokkal találkoznánk, egy új világra, melyben a múltnak kevés vagy semmi helye sem volna, vagy legalább nem élne tovább a kötelesség vagy megbánás öntudatos formájában, mert még az örömre való gondolásnak is megvan a maga keserűsége, még a gyönyörre való visszaemlékezésnek is megvan a maga fájdalma. - Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe (részlet)
Egy oszlop tetején, magasan a város fölött állt a Boldog Herceg szobra. Tetõtõl talpig arany borította, vékony, finom levelekben, két ragyogó zafír volt a szeme, s hatalmas rubin piroslott a kardja markolatán.
Nemhiába csodálta mindenki.
- Legalább olyan szép, mint egy szélkakas - jegyezte meg az egyik városi tanácsos, aki szerette volna, ha híre megy mûvészi ízlésének -, csakhogy nincs annyi haszna - tette hozzá, nehogy az emberek még azt higgyék, hiányzik belõle a gyakorlati érzék, mert az aztán nem hiányzott.
A Szemcsapda nem más, mint egy tükör.
Valós emberek valószerűtlen életeinek és külföldön élő magyarok tapasztalatainak találkozása, mely társadalomkritika és felnőttkori lázadozás is egyben.
A mi pubertásunk és miért-korszakunk nem múlik el.
Ez a szemfelnyitó, kulturális, művészetkedvelő blog emberekről szól embereknek, hiszen minket minden érdekel, ami emberi.
Küldjetek nekünk videókat, képeket, történeteket, novellákat, verseket, zenéket, klipeket, anyagokat!
