„Az ókori szirénképre kettősség jellemző: bölcsek, vonzók, ugyanakkor halálba taszítanak; mennyeiek és pokoliak egyszerre.” Akhelóosz folyamisten (vagy Phorküsz tengeristen és Melpomené múzsa (vagy Terpszikhoré, illetve az egyik pleiasz, Szterópé) leányai, vonzóak és borzalmasak egyszerre. A kísértés, a világi örömök és az érzéki vágyak megtestesítői: bűvös hangú, asszonyfejű, de madárszárnyakkal és karmokkal rendelkező szörnyek. Varázslatos hangjukkal és bölcs mindentudással elcsábítják a tengerészeket, majd megölik őket. A legelterjedtebb források szerint hárman voltak, Aglaiophoné, Thelxiepeia és Peiszinoé, de számukat egyes elbeszélések kettőre (Homérosz: Odüsszeia), mások háromra, négyre illetve kilencre teszik.
Franz Kafka, 1917 őszén így ír A nyolc oktávfüzet című aforizmagyűjteményében a Szirének hallgatásáról:
„Már most van azonban a sziréneknek egy éneküknél is borzalmasabb fegyvere, nevezetesen a hallgatásuk. Sosem történt meg, igaz, de talán elképzelhető, hogy daluktól megmenekült valaki, hallgatásuktól azonban egészen biztosan nem.”
Forrás: iWiki
