Rendezte: Kaveh Tehrani / Norway / 2010
Szerző: Sárosi Péter
DROGRIPORTER
Kis magyar vita a drogokról a közrádióban
Meghívást kaptam az Mr1 Kossuth Rádió mai Ütköző című műsorába (ha meghallgatnád akkor katt ide!), ahová hivatalos volt még rajtam kívül Szomor Katalin, aki a 90-es években az Egészségügyi Minisztérium alkalmazottjaként a drogügyeket koordinálta, majd később a Drogmentes Magyarországért rendezvényein tűnt fel, illetve Téglásy Kristóf, a jelenlegi kormányzat ifjúsági főosztályvezetője. A műsorvezető barátságos volt de azért mégsem, hiszen már a műsor elején úgy lettem beállítva, mint valami drogpropagátor, és nekem szegezte a kérdést, hogy vajon a Kendermag Egyesületnek mi a felelőssége (!) abban, hogy “ide jutott” a kábítószerhelyzet. Rámutattam arra a tényre, hogy Magyarországon még nem érdemes hiszterizálni a közvéleményt az elképesztő állapotokkal, mivel az európai mezőny alsó szintjén versenyzünk az illegális drogokat kipróbáló fiatalok arányát tekintve, ellenben az alkohol és dohányzás terén igazán megnyomhatnánk a vészcsengőt. A műsorvezető ekkor lecsapta a felvetésemet: “az alkohol az nem drog”. Aztán erre később még ráerősített Téglásy Kristóf is, aki szerint a drog és alkoholkérdést "külön kell kezelni".
Folytatás az eredeti oldalon.
(Those Two)
Eörsi István fordítása
Így szólt a fa
Nem szeretem azt a fehér kocsit alattam,
benzintől bűzlik
Mellette egy másik fa így szólt
Mindig nyavalyogsz
idegbeteg vagy
abból is látszik, ahogy görnyedezel
1981. július 6. 20 óra
Ne feledjétek! Együtt dobog a szívünk!
Ma reggel a metrón utaztam, és éppen a 101 pozitív gondolatot hallgattam, mikor eszembe jutott, vajon írt-e. Ő. Becsukódott az orrom előtt az aktuális megállónál az ajtó, amin ez a matrica állt.

Mire hazaértem, épphogy bekapcsoltam a gépem, néhány perc múlva ez az állapot (tény) megváltozott. Annyi jelet kapunk fentről, srácok, felsorolni is nehéz! Figyeljünk oda!
A fitty szó olyan hangfestő szó, amelyet mai nyelvünkben már nem nagyon alkalmaznak.
Mit is jelent maga a szó? Mi köze a fittynek a füttyhöz?
Magyarázat: fittyet vetni a középső, vagy mutatóujjhoz szorított hüvelyujjal kell úgy, hogy az csattanó hangot adjon. A régi szótárak is „ujjal való pattantásnak” értelmezik a fittyet, amit füttynek is neveztek. Ennek azonban semmi köze nincsen ahhoz a füttyhöz, melyet összecsücsörített szájjal tudunk hallatni.
Fittyentettek akkor is, ha azt akarták kifejezni, hogy valami semmit sem ér, valakit, vagy valamit semmire sem becsülnek. Ma is szoktuk mondani „ennyit sem ér”, s közben ujjmozdulattal „fittyet” mutatunk.
Kevésbé udvarias és nálunk őszintébb elődeink a szemébe is megmondták véleményüket annak, akit megvetettek, sőt nyomatékosításul ujjukkal még pattintottak is. Ezt úgy mondták: fittyet vet, fittyet hány valakinek az orra alá. Később a mozdulat már el is maradt, de így is azt jelentette, nem törődik vele, rá sem hederít.
Jelentése ma is arra irányul, hogy valaki nem törődik valakivel, vagy valamivel, semmibe sem veszi az illetőt, vagy a dolgot.
Felhasznált irodalom: O. Nagy Gábor: Mi fán terem?
Szerző: Kamerás Iván
Forrás: Kamerika | 2012 május 8.
Egyfajta elégedett büszkeséggel töltött el a hír, hogy érdeklődik utánam egy manager. A mostani nehéz helyzetben, ami azért a film fellegvárában is érzékelhető, ez elég hízelgőnek tűnt. „Mégiscsak hallottak rólam errefelé” – gondoltam magamban. Az azért hamar kiderült, hogy az egész egy ismerősömnek köszönhető, nem pedig az ismertségemnek, de sebaj, a tényen ez mit sem változtat.
Elindultam tehát első találkozónkra, amire Beverly Hillsben került sor, egy igen elegáns környéken. Jártam már erre ezelőtt is, de a találkozó apropója mindenképp felvillanyozott. Igyekeztem megfelelőképp felkészülni, kikerestem a neten az adott címet és az útvonaltervezővel hozzávetőlegesen számításba vettem, mennyi időre lesz szükségem, hogy odaérjek.
Folytatás az eredeti oldalon.
Szerző: Kötve-fűzve
Az izlandiaknál az időjárás fontos beszédtéma, úgy ötven évvel ezelőttig akár élet-halál kérdése is lehetett. Nagyjából az előző század közepéig, a dán fennhatóság alól való 1944-es felszabadulásáig elszigetelten, igencsak nyomorúságos sorban tengődő nép volt az izlandi, kiszolgáltatva az időjárás kénye-kedvének. Nem voltak még exportra is termelő üvegházak, hőforrások vizével fűtött lakások és utcák; az akkori izlandiak a jelen magas életszínvonalát legmerészebb álmukban sem remélhették.
Szívküldi CHOKO RECORDS-nak
DELTA HEAVY - 'Get By'
Visual Effects and Finishing - Matt Cameron
Kiss Dóra ajándéka a Szemcsapda olvasóinak.
London, Olimpiai játékok 2012



