Köszönöm, kedves Baudelaire-om, hogy ilyen könyvvel örvendeztetett meg! Minden tetszik benne, a szándéka, a stílusa, még a papírja is. Nagyon figyelmesen olvastam. De először is azt köszönöm meg, hogy olyan elbűvölő emberrel ismertetett meg, mint De Quincey úr! Milyen szeretetre méltó! De mindjárt elő is állok egyetlen ellenvetésemmel... Azt hiszem, hogy többször is túlságosan hangsúlyozza a bűn szellemét. Itt-ott mintha valami katolikus kovász érződnék. Jobb szeretném, ha nem kárhoztatná a hasist, ópiumot, kicsapongást; mit tudhatja, mi jön ki belőle később. De ez csak személyes vélemény, és a legkevésbé sem törődjék vele...

És most, miután minden aggályomat bevallottam, nem is nagyon tudom elmondani, milyen kitűnőnek találtam elejétől végéig a könyvet, stílusa nagyon magas, nagyon biztos, nagyon sokrétű. Mélységesen csodálom a hasisról szóló költemény egyik-másik részét... Ezek a szerek mindig nagy vágyat keltettek bennem. Sőt van is remek hasisom, Gastinel gyógyszerész összeállításában. De félek tőle, amiért aztán szégyellem is magamat...
Türelmetlenül várom a Romlás új Virágait; megjegyzésemnek nem lehet itt helye, mert a költőnek föltétlen joga van mindabban hinnie, amiben csak akar... Ég áldja, olyan erősen megszorítom kezét, hogy a válla is belesajdul.

Croisset, hétfő, 1860. október 22.