10.

Otthon az egész család a repülőtéren várt, hatalmas csokrokkal. Azt mondták, úgy nézek ki, mit egy filmsztár. Persze rég voltam már olyan vékony.

Bár összehasonlító vallástudományt tanultam volna szívem szerint, olyan nem is létezett Magyarországon, és elmúlt már március, ezért minden állami oktatási intézmény jelentkezési határidejéről lemaradtam. Egy lehetőségem maradt, egy magyar-amerikai főiskola, amire marylandbeli anyaiskolája révén nem vonatkoznak az otthoni szabályok. Ott viszont már csak a nulladik évre tudtak felvenni, amit nem is bántam. Az iskola egy vagyonba kerül, és gazdag szülők gyerekeiből gazdag menedzsereket képez.

Szeptemberig még volt jó néhány hónapom. Kiköltöztem a vidéki házamba, amit Anyuék kicsit rendbehoztak, pontosabban kialakították a fürdőszobát. Három hónapot azzal töltöttem, hogy pofozgattam, alakítgattam. A falazástól kezdve mindent megcsináltam. Lefestettem mindent, a mennyezeti fagerendákat, a padlót, a falakat. Konyhabútort csináltam, meg rendbehoztam egy legalább harmincéves íróasztalt, ami már régóta a tornácon ázott, teljesen meg volt vetemedve.

Továbbra is egészségesen étkeztem. Mindennap futottam a környező dombokon. Egyszerűen meseszép életem volt. Annyian kérdezték azonban, hogy nem félek-e egyedül, hogy azért beszereztem egy légpuskát, egy baseballütőt, meg egy éles pisztolyt (de azt, amikor kiderült, hogy már embert is öltek vele, pár nap után visszaadtam.)

Még amikor első alkalmakkor kint voltam, rögtön megismerkedtem a mögöttem lakó romákkal, Martinival kínáltam őket, meg nekik adtam egy csomó lim-lomot, amitől nagyon jóban lettünk. Amíg a ház másfél évig üresen állt, ők vigyáztak rá. Most is átjártunk egymáshoz, a szemetemet például lovaskocsival vitték el. Nagyon szerettem őket. A férj igazi lókupec volt. Az udvarukat mindig kisöpörték, olyan tiszták voltak.

Elhívtam a szintén korábban megismert vízvezeték-szerelőt, egy fiatal családapát, hogy végezzen el egy-két munkát. Még anno kaptam tőle egy pit-bullt, ami szökésemkor visszakerült hozzá. A gyerekei azóta nagyon megszerették, így szerzett nekem egy másikat, egy zsemleszínű kölyköt, hogy legyen, aki vigyáz rám. A fiú legalább negyven kilométerre lakott tőlem, de egyszer este fölhívtam, hogy elment az áram, mit csináljak. Mondta, gyújtsak gyertyát, és ne féljek. Reggel észrevettem, hogy ott járt az éjszaka, és megjavította. Jó, hogy végül nem hagyta ott a családját miattam.

Zolinak volt egy jobb keze, Zsolti, akivel nagyon szoros kapcsolatba kerültünk, mindig együtt voltunk. Egyszer például anyuék a SOTE épületében tartottak szemináriumot, de mi elszöktünk, és kimentünk a Vidám Parkba. Hülyén nézhettünk ki öltönyben, kosztümben. Vele is sokat jártunk vidékre, csak úgy. A kiskutyámnak rendes keresztelőt tartottunk. Zsolti magára terített egy lepedőt, miközben megható zene szólt, és vízbe merítettük a kutyát, akinek az Indira nevet adtam.

Gáborral is találkozgattam, akinek nem tetszett a beesett arcom, a kicsit húsosabb lányokat szereti ugyanis. Egy szórakozóhelyet vezetett ekkoriban, nagyon jól nézett ki, mármint a Gábor is, meg a szórakozóhely is.

Amikor hazamentem, apu anyukájának, Marikának a férje, már haldoklott. Elmentem hozzájuk sokszor. Soha nem volt vele különösen szorosabb a kapcsolatom, de most azzá vált. Ültem mellette, és arra gondoltam, megérintem. Egy kicsit tanakodtam, mivel nem túl simogatós a családunk. Végül erőt vettem magamon, és simogattam, megöleltem. Nagyon hálás volt nekem. Mondta Marika, hogy utoljára rám mosolygott életében. Pár hét alatt nagyon a szívemhez nőtt, jobban fájt amikor meghalt, mint amikor mami vagy papi ment el, akikkel pedig eredetileg szorosabb volt a kapcsolatom. Zsoltinak hatalmas előadásokat tartottam, hogy legyen kedvesebb az anyukájával, mert nem biztos, hogy nem lesz késő, mire megbánja viselkedését.

Elkezdtem egy pszichiáterhez, E. Mariannhoz járni, aki fantasztikus volt. Még a Benedek István könyve által elhíresült "Aranyketrec"-ben is dolgozott. Különböző szimbólumokkal végezte a kognitív terápiát. Egyik alkalommal relaxálás közben egy virágot kellett magam elé képzelnem. Rögtön megsejtettem, hogy ez saját magamat jelképezi, de az az érdekes, hogy ettől függetlenül nem tudtam irányítani a képeket magamban. Egy gyönyörű, szabályos gerberát láttam. Kérésére elmondtam, hogy nem a földből nől ki (nincsenek gyökerei?!), hanem csak úgy a levegőben lebeg, viszont gyönyörű. Kérdezte, mi a célja ennek a gerberának, mire elkeseredve éreztem, hogy semmi, egyszerűen csak az, hogy másoknak tetsszen. Úgy tűnt semmi értelme sincs az életének. Elszomorodtam, de miközben Mariann tovább kérdezgetett, egyszer csak fejest ugrottam a virág közepébe, ami vissza-vissza dobált, mint egy játékos matrac. Azután lecsúsztam a szárába, és ott játszottam tovább. Felfedeztem, hogy bár kívülről úgy tűnik, csak a külvilágnak él, belülről mégis nagyon izgalmas, érdekes, határtalan mélységei vannak, és nagyon örültem neki. Mariann úgy látta, teljesen hibás az énképem a külsőmet illetően, hiszen állandóan arról panaszkodtam, hogy milyen dagadt vagyok. Azt mondta, az anorexiások téveszméihez hasonlítanak az enyémek. Erre és egyéb agybajaimra felírt prozacot. A szedés első két hetében félelmetesen könnyű és boldog voltam - a gyógyszer állítólag nem is hat nem depressziósokra. Rájöttem, hogy vannak olyan tudatállapotok, amiket még azelőtt egyáltalán nem tapasztaltam meg, és amiket biztos, hogy gyógyszer nélkül is el lehet érni.

Mariannra mély benyomást tett addigi élettörténetem, azt mondta fantasztikus, hogy így le tudtam szokni a kábítószerről, és hogy ebből a tapasztalatomból kellene erőt merítenem akkor, amikor gyengének érzem magam. Sokat foglalkoztatta anyu személyisége, és a vele való kapcsolatom. Szerinte hozzá lehetett köze annak, hogy elkezdtem drogozni. Valahol éreztem, hogy nincs igaza, és végül azzal hárítottam el az egészet, hogyha miatta volt az, hogy rossz útra tértem, akkor logikusan ahhoz is köze lehetett, hogy abba tudtam hagyni. Végül azt is felhoztam, hogy inkább úgy érzem, előző életeimnek van köze a dologhoz. Nagyon szimpatikusan erre azt válaszolta, hogy akkor hadd ajánljon valaki mást a terápia folytatására, mert nem hisz a reinkarnációban, és pszichiáterként nem is lehet feladata ennek vizsgálata.

A nyaram rettentően jól telt. Reggel futottam, gyümölcsöt ettem, később többnyire napoztam, olvastam. Sokat jártam a környéket, gyönyörű volt minden. Pár házzal mögöttem laktak olyan romák is, akikkel nem igazán haverkodtunk. Egyszer, mire hazaértem, nyitva volt a konyhaablakom, és Indira eltűnt. Tudtam, hogy ők voltak, így felmentem hozzájuk, de tagadták, hogy látták volna. A másik család, a barátaim azonban később mondták, hogy látták őket, amint viszik a kutyát. Remegtem az idegességtől, visszamentem, és elkezdtem ordibálni, hogy azonnal adják vissza, mert megölöm őket egyenként. Vagy tizenketten laktak egy kis házban, meg vagy ötven kutya, mert összefogdosták őket. Visszaadták végül Indirát, pár óra alatt tele lett bolhával. Vártam este, hogy jön a megtorlás, de nem jött. Később egyszer a Volvómmal fennakadtam a házam előtti villanypóznán, átszúrta az oldalát egy nagy csavar. Ekkor ők feszítettek le egy pajszerral, úgyhogy végül is jóban lettünk. Az út menti árokból később nem ők húztak ki, ahova a Volvómmal fordultam, hanem egy traktoros. Ezek a vidéki hónapok voltak életem legboldogabb időszaka.

Nem volt munkám, úgyhogy megkerestem Dénest, Zoliék egyik cégének akkori igazgatóját, aki fel is vett. Egy új terméket kívántak a piacra bevezetni. Tervezték, hogy a környező országokba is hamarosan exportálják, és ennek az előkészítését kaptam meg feladatul. Nagyon izgalmas volt, a szállítás megszervezésétől, a különböző engedélyeknek való utánajárásán át, a vámjogszabályok megismeréséig és alkalmazásáig sokrétű munkát kellett végeznem, amit egy tanulmánnyal zártam le. A család már említett ügyvédje ezt elolvasva munkát ajánlott maga mellett, de végül nem mentem hozzá dolgozni.

Zoli öccse, Lali, a család igazi üzletembere, különböző ingatlanokba fektetett be. Végignézte, hogy mit művelek házam vásárlása kapcsán, és megbízott néhány feladattal. Eladtam egy lakást például a Parlamentnél. Fiatal, gazdag fiúk vették meg, akik szintén megkértek, hogy foglalkozzam az ügyeikkel.

Hamarosan elkezdődött a suli. Az amerikai érettségit általában úgy honosítják Magyarországon, hogy rögtön egy felsőfokú nyelvvizsga is jár mellé automatikusan. A minisztérium azonban az enyémet nem fogadta el, mondván, hogy túl gyorsan végeztem el. A kinti iskolámban körbevezettek az osztályokban, hogy lám, mit lehet elérni rövid idő alatt, itt meg a fellebbezésemet is elutasították, persze nyelvvizsgát sem kaptam. Ez azt jelentette, hogy nem tanulhatok tovább, míg nem érettségizek otthon is le. Bementem a főiskolára, ahol kértem egy év halasztást, amit szívélyesen meg is adtak, de közölték, hogy az idei tandíjt elvesztem (ötszázezer forintot!). Nem volt mit tennem, nem halaszthattam, bár anyuék elfogadták volna, ha elveszik a befizetett tandíj, ugyanis mindenki azt mondta, hogy lehetetlen végigcsinálni a főiskola nulladik évét és mellette leérettségizni, ne is fogjak bele. Így hát beiratkoztam egy budaörsi gimnáziumba. B. Károly igazgató úr az első perctől kezdve nagyon kedves volt, mindenben támogatott. Megengedte, hogy rögtön a negyedik osztályba léphessek, és év közben önállóan felkészülve rakjam le a harmadikos vizsgáimat.

Elkezdtem ingázni az otthonom, a főiskola és Budaörs, valamint a sok tennivalóm között. A házamat hamarosan kiadtam egy családnak, mert nem tudtam annyit utazgatni, és először Szentendrére, majd Budakalászra, később a belvárosba költöztem. Szentendrén szerintem még mindig emlékeznek rám, mert Indira apró darabjaira szedte az éppen felújított lakást. Új ülőgarnitúrát kellett vennem. Mivel nem találtam albérletet így kutyával, oda kellett adnom leányomat egy ismerős családnak, akik szép nagy kerttel rendelkeznek. A következő, budakalászi lakást szépen rendbetettem, kitapétáztam, és odaszoktattam egy cicát is, mert a főbérlőm azt mondta, hogy ne szoktassam oda, mivel nem szeretné majd vízbe fojtani a kicsinyeket. Az ember ezzel el is ásta magát nálam, évek óta egy bogarat nem ölök meg (egyik amerikai lakásomban így egy időben el is szaporodtak a csótányok). Így a következő költözés után, a belvárosi lakásban azután lett hat pici cicám, akikkel jól elszórakoztam, míg sikerült mindegyiket örökbe adni.

Félévig leraktam a harmadikos vizsgákat, méghozzá nagyon jó eredménnyel, és közben végeztem a negyediket, meg a főiskolát. Ettől függetlenül tiszta idegbaj volt az életem, tíz kilót vissza is híztam. Zoli egyszer ártatlanul megemlítette, hogy ha nem sikerül, majd megcsinálom jövőre, mire hisztériás rohamot kaptam, és azt üvöltöztem, hogy én soha az életben nem fogok többet tanulni. Év vége felé már teljesen kiborultam. Ahogy tanultam, egyre inkább láttam, hogy milyen keveset is tudok valójában. Az érettségi előtt egy nappal teljesen el voltam keseredve, hogy nem fog sikerülni. Még egy nagy halom tanulnivaló volt előttem. Zoli ekkor azt javasolta telefonban, hogy hagyjam a fenébe az egészet, dőljek hátra nyugodtan, engedjek el mindent, hiszen az év során megtettem minden tőlem telhetőt, bízzam innentől a magasabb erőkre. Ezt meg is fogadtam, egész este pihentem. Másnap reggel anyu mondta, hogy relaxálás közben azt látta, hogy csak úgy záporoznak az ötösök, úgyhogy ne izguljak. Azért izgultam. Végül is igaza lett, csupa ötöst és egy négyest kaptam, mindenki nagyon boldog volt.

Hátravolt még a felvételi a főiskolára, az első évtől kezdődik ugyanis igazából a suli. Az írásbeli elég bugyuta volt, a szóbeli szintén, de annyira nem hittem az egészben, hogy majdnem be se mentem, két és fél órát késtem. Biztos voltam benne, hogy kivágnak, ugyanis nem igazán tudtam készülni. A politikában és gazdaságban való jártasságomat firtatták, én pedig egy éve nem néztem tévét, azt sem tudtam mi zajlik körülöttem, megjegyzem soha nem is érdekelt, mert csak lehangolódom a hírektől. Hatalmas megdöbbenésemre maximumot kaptam mindenhol, és így nemhogy felvettek, de ösztöndíjjal vettek fel, ami azt jelenti, hogy megspórolhattuk a megemelt, nyolcszázezer forintos tandíjat. Így hát van egy amerikai érettségim, meg egy magyar érettségim, egy amerikai nyelvvizsgám, meg egy magyar nyelvvizsgám (azt is meg kellett csinálnom év közben).

Egyébként van egy amerikai meg egy magyar fotós végzettségem is, azt a sulit is kétszer végeztem, talán csak megszokásból.

A nyáron ismét költöztem, abba a házba, ahol Jani és barátnője, Ildi lakott, és későbbi sok jó barátom. Én az elsőn béreltem lakást, Janiék laktak a másodikon, új barátnőm, Nóri, aki autószerelő, a harmadikon, a ház gondnoka, egy fiatal srác pedig a negyediken. Melrose Place-nek hívtuk a házunkat, amiért így együtt laknak a haverok. Botond is sokat kezdett el hozzám járni, néha Gábor is, meg Kati, akivel még a főiskolán lettem jóban. Katit azért szerettem meg, mert egy alkalommal elvittem magammal a Capellába, ahová jártam, és a legenyhébb megdöbbenést sem mutatta, hogy kizárólag buzik vannak körülöttünk, persze lehet, hogy észre sem vette. Melrose-on gyorsan neki is álltunk bulizni. Nagyon sokat ittunk, de ez már nem a régi alkoholizmusom, hanem szimpla jóhangulatú bulizás volt.

A Gondnokkal összejöttünk egy kicsit, de végül nem jártunk. Mindenesetre minden szabad percünket együtt töltöttük. Mérhetetlen szeretet szorult belé, ha lehet, még nagyobb csodálattal nézett rám, és még jobban mellettem állt, mint Tomi. Vele is összefutottam néha egyébként, időnként meglátogattam a kutyákat, de már nem ismertek meg. Mindegy, az a lényeg, hogy jó dolguk van. Botonddal ott folytattuk, ahol abbahagytuk, ugyanolyan baromságokat csináltunk, mint azelőtt. Teljesen szabad és felszabadult voltam, egyszerre több fiúval is jártam, akikkel teljesen nyíltan közöltem, hogy mi újság.

Jani eddigre már rendben volt, de az elmúlt évei nem voltak túlságosan jók. Nagyjából, amikor én abbahagytam, akkor kezdte el ő igazán a drogozást. Bence halálát nem nagyon tudta megemészteni. Az a stressz sem tett jót neki, hogy a felesége és két gyereke mellett már vagy kilenc éve volt egy másik barátnője, s innen is egy babája, illetve két éve egy harmadik barátnője is.

Rosszul volt, egy orvos pedig napi kilenc Andaxint szedetett vele, aminek én már ismertem a hatását. Trombózisa lett, kórházba került, majdnem levágták a fél lábát. Közben lelkileg is teljesen kivolt, helyzete meg a drogok és a sok hülye gyógyszer miatt, sokszor nem lehetett hozzászólni, vagy félrebeszélt, vagy a családtagjait, barátait támadta.

Bementem hozzá néhányszor, és nagyon örült, hogy mindig mosolygok rá, de nekem nem volt nehéz vidámnak lennem, hiszen nem én voltam mellette éjjel-nappal, mint Ildi például. Egyszer nagyon rosszul volt, és megpróbáltam segíteni azzal, hogy megmutatom, hogyan kell relaxálni. Megnyugodott, és élete egyik legboldogabb időszakát képzelte maga elé, amikor valamelyik tengerparton voltak nyaralni. Hosszan elidőzött itt gondolatban, és sokkal jobban érezte magát ezután. Később sírva hívta fel aput, hogy elmesélje, hogyan segítettem neki. Megcsináltattam vele azt a tesztet is, hogy képzeljen maga elé egy virágot - amit persze később megbántam, hiszen nem szabad ezzel játszani -, és egy út szélén letaposott, törött virágot látott. Egyszer meg is ágytálaztattam. Szerencsére rendbe jött, bár azóta több műtétje is volt, de már fel sem veszi ezeket.

Nekem, amióta az abortuszaim voltak állandóan fájt a hasam. A nőgyógyászom azonban soha, semmi rendellenességet nem talált, csak egy évek óta jelen lévő méhszájsebet. Végül is azt gondoltam, a hasfájásom lelki eredetű, és meg kell tanulnom kezelni. Egyszer azonban megkértem anyut, mégis nézze meg alfában, mi újság. Másnap korán reggel hívott, hogy mindenféle rákok másztak ki a hasamból, és a Kaszás a kaszáját lengette a fejem fölött. Már intézkedett is, van a családnak egy barátja, Emma, menjek még aznap hozzá vizsgálatra. Tök véletlenül a Melrose-sal szembeni kórházba kellett mennem. Átmentem egy pár vizsgálaton, amivel a gyomorrákot eleve kiszűrték. Felkészítettek a tükrözésre, ami azt jelentette, hogy négy napig nem ehettem semmit, és minden délután beöntést kaptam. Ezután befeküdtem és elaltattak, mert ez egy olyan klinika volt, ahol mindig altatnak - szerencsére. Arra ébredtem, hogy káromkodok, és azt mondom a dokiknak, hogy azonnal cigizni akarok menni. Ki is keltem az ágyamból, és kimentem az udvarra, az infúziós állványt húztam magam után. A gondnokkal rádiótelefonon értekeztünk és az ablakából integetett. Később mindenki átjött, és bár csak egy éjszakát voltam bent, hoztak egy hatalmas csokor virágot. Az eredmény az lett, hogy évek óta gyulladásban van az egész bélrendszerem, meg van egy polipom is. Kaptam ezerféle gyógyszert, amitől azután már tényleg nagyon fájt a hasam, így felírtak mellé fájdalomcsillapítókat is. Egy darabig szedtem mindent, de mivel már vagy havi húszezer forintba került, és a hasam csak jobban fájt, egy idő után abbahagytam.

Volt egy rövid kapcsolatom is Gyurival, akinek volt egy gyönyörű Harleyja, nem dolgozott, mert azt gondolta, ő nem kompatibilis ezzel a menedzservilággal, és nagyon érdekelte Osho, mindennap meditált, később Indiába is kijutott az ashramba. Jelenleg is folyamatosan e-mailezünk, azt tervezi kijön, már nagyon várom.

Megismerkedtem Misivel, aki, mint tanácsadó működik, de csak tisztánlátóként emlegetik. Anyu volt nála először. Misi a képpel lefelé fordított fényképem alapján elmondta, hogy Borika nagyon szép, rendkívül értelmes, olyan az agya, mint a kristály, és csak úgy zakatolnak benne a fogaskerekek. Régen kábítószerezett, de most már nem fenyegeti ilyen veszély. A múltjára megereszkedett mellei emlékeztetik, amiket ha megcsináltat, ha nem, mindenképpen jó mementók maradnak. (Nem tudom, miért ezt emelte ki az egészből, és egyébként is, azért nem is olyan szörnyűek, általában nem is hordok melltartót.) Később elmondta, mennyire tetszettem neki.

El is kezdtem hozzá járni. Tarot kártyával szokott dolgozni, és mindig leesett állal hallgattam. A legemlékezetesebb alkalommal kikértem a tanácsát egy nehéz döntés előtt, a jövőmet illetően. Azt mondta, rövidtávon egy utazást lát, pár éven belül pedig valamilyen diplomáciai tevékenységet, kosztümben, aktatáskával rohangálok. Sikeres és népszerű vagyok (és még mindig gyönyörű, ráncok nélkül), de lesz egy periódus, amikor megpróbálnak majd befeketíteni (de ezt meg fogom előzni, mert kiadom az életemet, és akkor egyszerűen semmi nem lesz, amiről ne tudhatna bárki is, haha). Misi megint megpróbált egy pár évvel előbbre menni, de nem sikerült neki. Azt mondta, csak úgy lebegek a semmiben, mire azt válaszoltam, hogy hát biztos meghaltam. Azt mondta erre, hogy ez nem olyan kép, azt ismeri, felismeri, de ilyet még nem látott. Lótuszülésbe ült és még jobban koncentrált. Ezután azt mondta, hogy az űrben lebegek vagy inkább utazok. Mintha kiválasztott lennék, aki az egész emberiséget képviseli, talán egy, a földönkívüliekkel való találkozás során.

Szeptemberben elkezdődött a suli. Furán éreztem magam az átlag 18 évesek között, és még furábban, amikor egyszer odasúgta az egyik, hogy tegnap kipróbálta a füvet. Öregnek éreztem magam. A suli sem tetszett, és valahogy egyszerűen nem tudtam megérteni, átérezni a fontosságát a közgazdaságtannak. Absztrakt hülyeségnek tűnt az egész, amihez semmi közöm. Így azután otthagytam három hónap után - érdemes volt egy évig úgy küzdeni érte. De persze igazán nem bántam meg azt az évet, hiszen ki tudja, mikor lesz szükségem bármelyik érettségimre, továbbá igazán nagy sikerélmény volt, tulajdonképpen hosszú-hosszú évek óta az első.

Az otthagyást háromnapos gondolkozás előzte meg, amelynek keretében Volvócskámmal (meg pár kanna vízzel, mert állandóan elfolyt a víz) felmentem a Mátrába, Parádfürdőre, oda, ahol régen Gáborékkal is voltunk néhányszor és nagyon megszerettem. Kivettem egy motelszobát és élveztem az egyedüllétet. Sokat sétáltam a közeli szanatórium szép parkjában.

A legjobb napom az volt, amikor elmentem Recskre, és megnéztem a volt koncentrációs tábor maradványait. Baromi hideg volt, és mindent hó borított, úgyhogy a hely még félelmetesebbnek tűnt. Rengeteg fotót csináltam. Ezek lettek volna életem legjobb képei, de a gépem beszart és ezért nem sikerültek.

Hazaérvén szállásomhoz, szokás szerint befordultam az árokba, ahonnan ez esetben egy Barkas húzott ki. Végül meghoztam a már amúgy is meghozott döntést, mégpedig, hogy nem folytatom a sulit.

Nem tudtam, mihez kezdjek, ezért fogtam magam, és ismét elutaztam San Franciscóba. Katit megkértem, hogy lakjon a lakásomban, amíg kint nyaralok, gondoltam egy-két hónapról van csak szó. Botonddal közben összejöttek, úgyhogy végül is örültek, hogy így összeköltözhetnek.