Néhány hete volt szerencsém Debrecenben tölteni néhány napot, kedves barátom kíséretében ellátogattunk a Modembe (véletlenül se egy telekommunikációs eszközre gondoljunk, hanem a Modern és Kortárs Művészeti Központ értendő a szó alatt).
A nem meglepően modern épület homlokzatán már a burkolat is funkciót tölt be, mely, hogy viselje az épület nevét, de nem átlagosan táblán, hanem kőbe vésve. A készítése dupla munkával járt a városi legenda, illetve a szemtanúk szerint. Történt, hogy a munkások a Modem szót értelmetlennek találva átkeresztelték a komplexumot Demová, azonban a sikertelen névadást követően a homlokzati kövek újboli felrakására kötelezték őket, már a jó névvel.

feLugossy László munkásságának egy szeletét megtekinthettük a fővárosban, tavaly ősszel A Bizottsága  Műcsarnokba megy kiállításon, azonban április 29-ig a Debrecenben járok a művész kreatív életművével ismerkedhetnek meg, ha ellátogatnak a modemba.

Néhány mondat a kiállításról:

A kelet-európai underground tipikus képviselője, a hagyományos műfaji kereteket átszakító művészeti kísérletein belül hangköltemények, nyers-hús-kompozíciók, happeningek, performance-ok, ready made-k, objektek, environment-ek is jelzik sokrétűségét. Stílusában a pop art direkt tárgykultusza gyakran keveredik a grafittik szókimondó szexuális jelképrendszerével. feLugossy a jellegzetesen földközeli paraszti és kispolgári világ, a kiürült folklór és a másodosztályú modernizmus keveredéséből egy sajátos, asszociációkban gazdag univerzumot épít fel. A képzőművészet mellett irodalommal, filmmel és zenével is foglalkozik. Alapítója az A. E. Bizottság zenekarnak és a szentendrei Vajda Lajos Stúdiónak.

A kiállítás részei: „prológus”; „háztáji”; „az út”; „kísérlet”; „boldog világvége”.

Szóban, írásban neház a bemutatás, meg kell tekinteni és valamilyen módon fel kell fogni a látottakat. Részünkről himnusza is lett, természetesen megtekinthatő a helyszínen is: