Szerző: Sipos Zoltán
Forrás: Énmagam minap

A szeretet paradoxonának nevezzük, hogy a szerető személy elválaszthatatlanul kapcsolódni kíván a szeretett személyhez. Bár az őszinte szeretet nem követel, nem vár el és nem kér számon, ezáltal nem akar egyoldalúan birtokolni, mégsem válna el tárgyától. A helyes motívum az, hogy itt már föloldódni vágyik: ha nem aljasan az önszeretetből sarjad, hanem magasztos önfeláldozásból, akkor föloldható ez a paradox jelenség.

A mély szeretet nem engedi a restanciát magában. Arthur Miller figyelmeztet arra, hogy az emberek megelégszenek 50–60%-os érzelmekkel, hiszen így a kudarc kínja is csak 50–60%-os – jóllehet az öröm sem teljes. A szeretet azonban nem működhet részletekben, mert nem ismeri a feltételeket sem. Teljesen át kell adnunk magunkat neki és általa, sosem válasz mindössze egy részünk átadása.

Mindezek után megláthatjuk Louis Collins gondolatának nagyszerűségét: „aki szeret, annak az alávetettség nem kötelesség, hanem öröm”. Egy társadalom civilizáltsága fokának szokták tartani, ahogyan a kiszolgáltatott emberekkel bánik: a fogyatékosokkal, a szegényekkel, az elesettekkel stb. Talán érdemes egy embert is aszerint ítélni, hogy ő hogyan bánik a neki kiszolgáltatottakkal: a főnök a beosztottal, a tanár a diákkal, az orvos a beteggel és így tovább. Két dolog miatt nem él vissza valaki a hatalmával, nem válik öncélú zsarnokká: az erkölcse és a más emberek iránt érzett szeretete miatt.

Nem követelhető meg mindkettő, általában ugyanis nagyon nehéz szeretni a tucatembert, amely könnyebben rombol, mint épít; szívesebben tombol, mint hallgat; hamarabb adja föl az ígéretét, mint küzd valamiért.

A párkapcsolatokon belüli szeretet azonban valóban magán kell, hogy viselje az alázatot, amely megengedi az alávetettséget, sőt az örömök közé is emeli. Megbízhatom a partneremben, hogy nem él vissza az önfeláldozásommal, és ő ismeri bizalmamat és áldozatomat is.

Szent Pál a szeretethimnusz végén jelzi, hogy a hit, remény és szeretet között is utóbbit tartja a legnagyobbnak. Nem csoda hát, hogy János apostol is ekként fogalmazza meg az isteni mivoltot, s ezzel a keresztyén üzenet lényegét definiálja: „Az Isten szeretet.”

Ezért ritka, de megismételhetetlenül jó az igazi szeretet. Ezért ismeri mégis és keresi az is, aki sosem érezte.