Kozák Ljubka

Snejvejsz Ljubka háza a Dalnyickaja és a Balkovszkaja utca sarkán állott, a Moldovankán. Volt ebben a házban borospince, vendégfogadó, zab- és takarmánybolt, mindenféle bódé, no meg galambdúc száz pár krjukovi és nyikolajevi galambbal. Minden bolt és még az odesszai kőbányák negyvenhatos számú telepe is Ljubka Snejvejsz, más néven a Kozák Ljubka tulajdona, csak a galambdúc a portás Jevzelé, az érdemdús obsitos katonáé. Vasárnaponként Jevzel kiáll a vadászsorra, ott árulja galambjait a városi hivatalnokoknak meg a környékbeli gyerkőcöknek. A portáson kívül Ljubka házában lakik még Pesze-Mindl, egy személyben szakácsnő és kerítőnő, meg Cudecskisz üzletvezető, egy apró kis zsidó, aki termetére meg szakállára nézvést dicső moldovankai rabbinkra, Ben Zehárjéra hasonlít. Erről a Cudecskiszről sok történetet ismerek. Az első közülük arról szól, hogyan lett Cudecskisz üzletvezető Ljubka Snejvejsz, más néven Kozák Ljubka vendégfogadójában.

Vagy jó tíz éve annak, hogy Cudecskisz, aki akkoriban ügynökösködött, egy lóhajtásos cséplőgépet közvetített egy vidéki földbirtokosnak, s este elvitte Ljubkához, hogy megigyák az áldomást. A vevőnek hosszú bajsza volt, sőt bajuszkötője is, lábán lakkcsizma. Pesze-Mindl zsidó töltött halat szolgált fel neki, majd kerített hozzá egy jóképű leányzót, aki Nasztya névre hallgatott. A földbirtokos vele töltötte az éjszakát, és reggel Jevzel rázta fel Cudecskiszt, aki ott aludt összekuporodva Ljubka küszöbe előtt.

- Tegnap itt azzal dicsekedett, hogy a földbirtokos cséplőgépet vett magától - kezdte Jevzel a mondókáját. - Hát vegye tudomásul, a maga üzletfele csak meghált, és a reggelt be sem várva kereket oldott, mint valami utolsó csirkefogó. Maga meg szélhámos, ez látni való. Így hát szurkoljon most le két rubelt a vacsoráért, négy rubelt meg a leányzóért. Látszik, maga is dörzsölt vénember lehet...

Cudecskisz azonban nem fizetett. Erre Jevzel betuszkolta Ljubka szobájába, és rázárta az ajtót.

- Itt maradsz - szólt a portás -, amíg Ljubka meg nem jön a kőbányából, és Isten segítségével ki nem tapossa a lelked. Ámen.

- Haramia! - kiáltott Cudecskisz a katonának, és körülnézett az új szobában. - Máshoz sem értesz, csak a galambjaidhoz, te haramia, én pedig hiszek Istenben, kivezet engem innen, mint ahogy a zsidókat kivezette először Egyiptomból, aztán meg a pusztából...

A kis ügynök még sok mindent mondott volna az obsitosnak, de az zsebre vágta a kulcsot, és csizmájával kopogva ment a dolga után. Cudecskisz megfordult, és az ablaknál Pesze-Mindlt pillantotta meg, aki a Báál-Sém csodái és szíve című könyvet olvasta. Ott olvasta az aranyszegélyű haszid könyvet, míg lábával egy tölgyfa bölcsőt ringatott. Ebben a bölcsőben feküdt Ljubka fia, Davidka, és bömbölt.

- Látom, szép kis rend van ezen a fegyenctelepen - fordult Cudecskisz Pesze-Mindlhez -, itt fekszik ez a gyerek, majd megszakad a sírástól, szinte szánalom nézni, s maga, kövér asszony, itt üldögél, meg se moccan, akár egy mohalepte kő a rengetegben, és nem tudja megszoptatni...

- Szoptassa meg maga - válaszolta Pesze-Mindl, anélkül hogy szemét felemelte volna a könyvről -, ha elfogadja a maga mellét, vén szélhámos. Nagy fiú már ez, de csak az anyukája tejét akarja, anyukája pedig egész nap a kőbányáiban nyargalász, zsidókkal teázgat a Medve kocsmában, csempészáru után szaladgál a kikötőben, s annyit sem törődik a fiával, mint a tavalyi hóval.

- Igen - folytatta magában motyogva a kis ügynök -, itt aztán a fáraó kezébe kerültél, Cudecskisz. - Odalépett a keletre néző falhoz, elmormolta az egész reggeli imádságot, sőt még meg is toldta, aztán kezébe vette a síró gyereket. Davidka értetlenül nézett rá, kalimpált csecsemőverejtékben úszó, piros kis lábával, az öreg meg fel s alá járt a szobában, testét himbálva, mint valami imádkozó csodarabbi, s egy végtelen nótát dudorászott.

- A-a-a - dalolta. - Minden gyereknek cucli, a mi Davidkánknak pedig kalács, hogy éjjel-nappal aludjon. A-a-a, minden gyereknek ököl...

Cudecskisz megmutatta szürke szőrrel benőtt öklét Ljubka fiának, s addig ismételgette a cucliról meg a kalácsról szóló dalt, amíg a gyerek el nem aludt, s amíg a nap fel nem hágott a ragyogó ég delelőjére. Felhágott az ég közepére, és megremegett, mint a rekkenő hőségtől elernyedt légy. A Nyerebajszkból és Tatarkából való vad parasztok, akik ott tanyáztak Ljubka vendégfogadójának udvarán, szekerük alá másztak, és vad, önfeledt álomba merültek, egy részeg mesterember kiment a kapu elé, eldobta gyaluját meg fűrészét, lehuppant a földre, lehuppant, s horkolásba fogott ott ország-világ előtt az aranyos legyekkel és kék villámokkal teli júliusi napon. Nem messze tőle, a hűvösön, ráncos, német telepesek üldögéltek; ezek bort szállítottak Ljubkának a besszarábiai határról. Pipára gyújtottak, s görbe csibukjuk füstje egybeolvadt borotválatlan, öreges orcájuk ezüstös borostájával. A nap úgy függött az égen, mint a szomjas kutya rózsaszín nyelve, az óriási tenger ott hömpölygött a Pereszipen túl, a messzeségben, s távoli hajók árbocai ringtak az odesszai öböl smaragdszínű vizén. A nap díszes bástyatoronyban ült, majd az este felé suhant ringatózva, és Ljubka csak jóval négy óra után tért meg a városból, hogy találkozzon az estével. Kehes, nagy hasú, bozontos sörényű kis lovon érkezett. Egy vastag lábú, kartoninges szolgalegény nyitott neki kaput, Jevzel megfogta a ló zabláját, és ekkor Cudecskisz odakiáltott Ljubkának tömlöcéből:

- Mély tiszteletem, madame Snejvejsz, és jó napot, lám, három évig odajárt üzleti ügyben, és itt hagyta karomon az éhes gyerekét...

- Pofa be - vetette oda Ljubka az öregnek. - Kuss! - s leszállt a nyeregből. - Ki az az alak, aki a száját tátja az ablakomban?

- Cudecskisz, ez a minden hájjal megkent öregember - válaszolt az érdemdús obsitos a gazdasszonynak, s nekiállt, hogy elmondja Ljubkának az egész történetet a földbirtokossal, de nem tudta befejezni, mert az ügynök félbeszakította, és torkaszakadtából visítani kezdett.

- Micsoda pimaszság - üvöltötte, s földhöz csapta a sapkáját -, micsoda pimaszság egy idegen embernek odadobni a saját gyerekét s aztán három évre eltűnni!... Jöjjön, adjon már neki cicit.

- Megyek már, megyek, megállj, te szélhámos - mormogta Ljubka, s a lépcsőhöz futott. Belépett a szobába, s poros blúzából elővette mellét.

A gyerek feléje nyúlt, bekapta szörnyű nagy mellbimbóját, de tejet nem tudott szívni belőle. Az anya homlokán kidagadtak az erek. Cudecskisz pedig bojtos sapkáját rázva így szólt hozzá:

- Mindent magának akar megkaparintani, maga mohó Ljubka, csak úgy húzza magához az egész világot, akár a gyerekek a kenyérmorzsával teli abroszt; magának akarja az elsőnek learatott búzát és az elsőnek leszüretelt szőlőt; napsugárban sütött fehér kenyeret akar, közben pedig a kisgyermeke, ez a gyermek, aki olyan, mint egy csillag, itt fonnyadoz tej nélkül.

- Kinek jut eszébe a tej - kiáltott fel Ljubka, miközben elfordult, s megnyomogatta mellét -, amikor ma a Plutarkhosz kikötött az öbölben, s nekem tizenöt versztát kellett lovagolnom ebben a hőségben?... De ne fújja már mindig ugyanazt a nótát, vén zsidó, inkább adja meg a hat rubelt...

De Cudecskisz ismét megtagadta a fizetést. Felgyűrte kabátja ujját, és sovány, mocskos könyökét Ljubka szájába tuszkolta.

- Fulladj meg, te fegyháztöltelék - mondotta, s a sarokba köpött.

Ljubka egy darabig a szájában tartotta az idegen könyököt, aztán kivette; kulcsra zárta az ajtót, és kiment az udvarra. Ott már várt rá mister Trottiburn, aki egy vörös húsból vésett oszlopra hasonlított. Mister Trottiburn a Plutarkhosz első gépésze volt. Két matrózzal jött el Ljubkához, egyikük angol volt, a másik maláji. Így, hármasban cipelték az udvarra a Port Saidból szállított csempészárut. Ládájuk nehéz volt, a földre ejtették. Japán selyembe bugyolált szivarok gurultak ki belőle. Egy csomó lány szaladt össze a láda köré, két ringó testű cigánylány karperecét csörgetve egészen közel somfordált.

- El innét, nyavalyások! - kiáltott rájuk Ljubka, s a tengerészeket az akácfa árnyékába vezette.

Ott asztalhoz ültek, Jevzel bort szolgált fel, és mister Trottiburn kiteregette áruját. A bálákból szivart, finom selymet, kokaint, reszelőket, Virginia állambeli szűzdohányt és Hiosz szigetéről származó fekete bort szedett elő. Minden egyes árunak megvolt a maga ára, minden egyes megállapodásra napsugár- és poloskaszagú besszarábiai borral ittak áldomást. Az alkonyat beszökött az udvarra, s úgy suhant végig rajta, mint esti hullám a széles folyón. Az elámult részeg maláji ujjával megérintette Ljubka mellét. Előbb csak egy ujjal, aztán egymás után mindegyik ujjával. Sárga, gyengéd szeme úgy függött az asztal felett, mint a papírlampionok a kínai utcán; alig hallható dalba kezdett, s aztán, alighogy Ljubka ökle megérintette, a földre esett.

- Szép kis úriember, mondhatom - mondta róla Ljubka mister Trottiburnnek -, az utolsó csepp tejem is elvész ettől a malájitól. Az a zsidó meg ott szinte majd megevett a tejem miatt.

Cudecskisz felé mutatott, aki az ablakban állt, és a zokniját mosta. Egy apró kis lámpa kormolt Cudecskisz mellett a szobában, sziszegett és tajtékzott a burája. Az öreg ügynök kihajolt az ablakon, és mint aki érzi, hogy róla van szó, elkeseredve kiáltozni kezdett:

- Hé, emberek, segítség! - kiáltotta, és integetett.

- Pofa be! - kacagott fel Ljubka. - Kuss!

Egy követ dobott az öreg felé, de nem találta el. Erre egy üres borospalackot kapott fel, de mister Trottiburn, az első gépész, kivette kezéből az üveget, célzott, és betalált a nyitott ablakon.

- Miss Ljubka - kezdte az első gépész, felállt, és rendbe szedte maga alatt imbolygó lábát -, igen sok arra érdemes ember keres fel, miss Ljubka, mind áruért jön, de senkinek sem adom, se mister Kuninzonnak, se mister Batnak, se mister Kupcsiknak, senkinek magán kívül, mivelhogy magával jólesik elbeszélgetnem, miss Ljubka...

S miután már elég erősnek érezte magát ingatag lábain, vállon ragadta matrózait, az angolt is meg a malájit is, és táncra perdült velük a lassan hűvösödő udvaron. A Plutarkhosz fedélzetéről jövő matrózok mély értelmű csendben táncoltak. A láthatár peremére gördülő narancsszínű csillag tágra nyílt szemmel nézte őket. Aztán megkapták a pénzüket; és kart karba öltve kimentek az utcára, imbolyogva, akárcsak a függőlámpa a hajón. Az utcáról látták a tengert, az odesszai öböl fekete vizét, az elmerülő árbocok apró, játékszerű lobogóit s a végtelen távlatokban felcsillanó, átható tüzeket. Ljubka egészen az utca kereszteződéséig kísérte táncoló vendégeit. Aztán ott maradt egyedül a néptelen utcán, felnevetett a gondolataitól, és hazatért. Az álmos szemű, kartoninges legény bezárta mögötte a kaput. Jevzel átadta a gazdasszonynak a napi bevételt, s Ljubka megindult szobájába, hogy lefeküdjék. Ott bóbiskolt Pesze-Mindl, a kerítőnő, s Cudecskisz meztelen lábával ringatta a tölgyfa bölcsőt.

- Így meggyötörni bennünket, Ljubka, nincs magában egy szemernyi tisztesség - mondta, s kiemelte a gyermeket a bölcsőből. - Nos, tanuljon tőlem, elvetemült anya...

Egy apró kis fésűt tett Ljubka mellére, s a kisgyereket az anyja mellé fektette az ágyba; a gyermek az anyjához húzódott, de megszúrta magát a fésűvel, és sírva fakadt. Erre az öreg egy cuclit adott a szájába, de Davidka elfordult a cuclitól.

- Mit bűbájoskodik itt velem, vén kujon? - dünnyögte Ljubka már félig álomban.

- Hallgasson, elvetemült anya! - válaszolt neki Cudecskisz. - Hallgasson és tanuljon, hogy a fene vinné el magát!...

A gyerek megint megszúrta magát a fésűvel, tétovázva bekapta a cuclit, és szopni kezdett.

- Lám - mondta Cudecskisz, és felnevetett -, elválasztottam a gyerekét, tőlem tanulhat, hogy a fene vinné el.

Davidka ott feküdt a bölcsőben, szívta a cuclit, és boldogan csurgatta nyálát. Ljubka felébredt, kinyitotta a szemét, majd ismét lezárta. Meglátta fiát és a szobája ablakán besurranó holdat. A hold úgy ugrált a fekete fellegek közt, mint egy eltévedt boci.

- No, jól van - mondta Ljubka -, nyisd ki az ajtót Cudecskisznek, Pesze-Mindl, holnap meg csak jöjjön el, kap egy font amerikai dohányt...

Másnap Cudecskisz el is jött az egy font virginiai szűzdohányért, meg is kapta, kapott még ráadásul egy negyed font teát is. S egy hét múlva, amikor eljöttem Jevzelhez, hogy galambot vegyek, Ljubka udvarán megpillantottam az új üzletvezetőt. Éppoly piciny volt, mint Ben Zehárje, a mi rabbink. Cudecskisz volt az új üzletvezető. Tizenöt évet töltött el ebben az állásban, és ez alatt az idő alatt sok históriát tudtam meg róla, s ha lehet, szép sorjában el is mondom őket, mivelhogy ezek igen érdekes históriák.