Szerző: Erősebb Kutya
2011.04.09.

La donna é mobile

A nők csak a másra gondolásban élnek. A nő mindig - akkor is, amikor egyedül van - összeolvadva él mindenkivel, akit ismer. A férfi számára az, hogy egyedül van-e vagy többedmagával örök problémát fog jelenteni. A nőt az, hogy a férfi semmibe veszi, kimondottan arra készteti, hogy hatást gyakoroljon rá, hiszen életének minden értelme és értéke eben a képességében van. Semmi sem teszi boldogabbá a férfit, mint az, ha egy leány szereti őt. A nő mindig igényt tart a világon lévő összes férfira. Ugyanez érvényes a saját nemén belüli baráti vonzalomra is, amelyben mindig rejlik szexualitás is. 

A férfi akkor tulajdonítja a legkevesebb lelket, és legkevesebb önértéket a nőnek, amikor udvarias, lovagias vele, és akkor veti és alázza meg a leginkább, amikor a nő úgy érzi, a férfi a legmagasabbra emelte őt.

A férfi gonosztevő konok, nem hagyja magát egyik pillanatról a másikra megváltoztatni úgy, ahogy a nő látszólagos dacát látszólagos bűntudattá lehet formálni. Egy nő sem ismeri a magányos bűntudatot, ami miatt az ember el akar pusztulni ama bűn fölötti szégyenében, amivel magát megterhelte. A nő mindig csak kettesben érzi magát bűnösnek. Ha valaki a lelkére beszél, akkor persze gyakran könnyekben tör ki, bocsánatot kér, és belátja, h. "nem volt igaza", és valóban azt hiszi, hogy őszintén átérezte a bűnbánatot. De mindig csak akkor, ha kedvet érez magában erre. Mindig meg van győződve jogosultságáról, anélkül, hogy valaha is önmaga bírája lett volna. 

A nő természetéből kifolyólag nem lehet gonosz. Csak amorális, vagyis aljas. Aki haragra gyúl a nő iránt, az balfasz. A férfiban megvan a lehetőség, hogy férfiként, nőként vagy akár állatként - lásd én - éljen. Viszont a nő sosem válhat férfivá. 

A magasrendű férfiak mindig magasrendű nőket - szajhákat - szerettek. Antonius és Kleopátra egyáltalán nem különböznek egymástól. Ahogyan a tettek nagy embere lemond a belső életről azért, hogy egészen a világban éljen, és itt élje ki magát, így tönkremenjen, mint minden, ami kiélt, ahelyett, hogy megmaradna, mint minden, ami befelé élt, és ahogyan óriási erővel maga mögé hajítja és magától elhárítja teljes saját értékét - ugyanígy a nagy prostituált is a társadalom arcába dobja azt az értéket, amit a világtól, mint anya kaphatna. Azért, hogy ösztöneiknek szabad teret engedjenek. Mindketten olyanok, mint a fáklya, amely meggyújtva messze világít az úton, hullákat hagynak hátra, és lebuknak a végén, mint a meteorok. Az emberi bölcsesség számára értelmetlenül, céltalanul, semmi maradandót nem hagyva hátra maguk után, minden örökkévalóság nélkül - míg az anya és a zseni csendben a jövőért munkálkodnak.