Kosztolányi Dezsőt ismerjük, pontosabban ismerjük az egyik oldalát. Íme egy másik oldala. Enélkül is korszakos zseniként tenintünk rá, de mindenféleképpen tanulságos rápillantani erre az oldalára is. Oda-vissza ment ugyanis a "szivatás" Karinthyval, de ami a legjobb az egészben, hogy sértődés nélkül. Állítólag, ha jól emlékszem, a lenti vers egy Karinthynál tartott összejövetel után született, amikor is Karinthy felhívta telefonon Kosztolányit a cselédje nevében, hogy  "Karinthy úr kéreti vissza az ezüstkanalat, amit el tetszett rakni..."
Hogy így volt-e, fogalmam sincs, viszont jót röhögem az egészen.
A vers oda-vissza, fel-le, jobbról-balra, balról-jobbra értelmes.

Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,
De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az
Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves
Poémát, minden irányban.

Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.