Jankovics Marcell Az ember tragédiája című nagyszabású animációs filmjének forgatókönyvét Madách Imre színműve nyomán 1983-ban írta, a gyártás 1988-ban kezdődött, és hosszú hányattatások után nemrégiben ért véget. A legismertebb magyar dráma tizenöt színből áll, az első három és az utolsó a bibliai teremtéstörténet paradicsomi környezetével keretbe foglalja a maradék tizenegyet.
Jose Antonio Abreu a karizmatikus alapítója annak az ifjúsági zenekari rendszernek, amely több ezer venezuelai gyerek életét változtatta meg. Megosztja velünk lenyűgöző történetét és felfedi TED Prize kívánságát, mely nagy hatással lehet Amerikára és a világra.
A lejátszóban ki tudjátok választani a feliratot.

Cz. Máté tárházából jól.
- Voltam már olyan Hobo koncerten, amin megszólalt egy telefon, ezért az egész koncertet leállították, hogy ne legyen hangzavar, miközben a bunkó beszél telefonon. Lukas Kmit, a Zürichben élő szlovén hegedűművész ezt sokkal frappánsabban oldotta meg. Azon sem lepődnék meg, ha szerződést kapna a finnektől. - mesélte ezt nekünk egy zeneszerető pajtásunk, Igor. Ha ez a közel másfél perc anekdota/kitalált jelenet is lenne valóságszerűsége mégis nyilvánvaló mindannyiunk számára. Lássuk!
színes, magyarul beszélő, brazil-francia filmdráma, 130 perc, 2002
rendező: Fernando Meirelles
író: Paulo Lins
forgatókönyvíró: Bráulio Mantovani
zeneszerző: Ed Cortes, Antonio Pinto
operatőr: César Charlone
jelmeztervező: Bia Salgado, Ines Salgado
producer: Andrea Barata Ribeiro, Mauricio Andrade Ramos
látványtervező: Tulé Peak
társrendező: Kátia Lund
vágó: Daniel Rezende
A cselekmény Rio de Janeiro nyomornegyedének szegények lakta utcáin zajlik. Két különböző utat bejáró fiú útját követi nyomon 15 éven át, a hatvanas évek végétől a nyolcvanas évek elejéig. Az egyikből fotós lesz, a másikból drogdíler. A film rövid történetek sorozatán keresztül mutatja be életútjukat, melyekből sokszor igen rövidre sikeredett sorsok rajzolódnak ki. Az Isten városa főszereplője nem egy személy, hanem egy hely. Az Isten városa egy hatvanas években elkezdett, szegényeknek épült lakótelep, amely a nyolcvanas évek elejére Rio de Janeiro egyik legveszélyesebb városrészévé vált.
Szerző: MTI
Határterületen mozgó kísérleti filmként jellemzi a 43. Magyar Filmszemlén látható új munkáját Pálfi György; a rendező Final Cut - Hölgyeim és Uraim című 80 perces moziját, amely csaknem félezer filmtörténeti klasszikusból áll össze, oktatóanyagként is használni fogja.
"Három évig csináltuk a filmet, de az alapötlet még régebbi. Még 1995-ben pályázatot hirdettek annak kapcsán, hogy a mozi abban az évben ünnepelte 100. születésnapját. Terveztem, hogy készítek egy filmet, amelyet a száz év műveiből vágtunk volna össze, úgy, hogy az kiadjon egy történetet" - mondta el a rendező.
Teljes cikkSzámos ázsiai metropolisz rendelkezik felettébb különleges látnivalókkal, Szingapúr valamiért mégis kiemelkedik mindegyik közül. Vegyük példának okáért ezt a felhőkarcolót: a Marina Bay Sands Skypark épületének tetejéről bámulatos kilálátás nyílik a városra, miközben épp a lábunkat áztatjuk egy óriás fedetlen medencében, melynek peremén nincs védőkorlát, csupán alatta egy biztonsági zóna. A lezuhanás veszélye nulla, kivétel akkor, ha bázisugrókkal akad dolgunk, mint ahogy most is fog történni.
Marina Bay Sands Skypark BASE Jump. Singapore 2012. from Snow R. Shai on Vimeo.
Teljes cikkEhhez kapcsolódó bejegyzés ezen a linken található.
Forrás: Tania Cardenas - Silent
szöveg - Závada Péter, zene - Kunert Péter




