Whatwhat által írt posztok listája:
2012. február 23. 11:33 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Különlegesen ritka anyaghoz jutottunk hozzá, ez pedig nem más, mint az eredeti Csillagok Háborúja trilógia második részének kulisszatitkait és munkálatait összefoglaló dokumentumfilm. A Birodalom visszavág 1980-ban került a mozikba Irvin Kershner rendezésében, ami az előző részhez képest merőben új helyszíneken játszódott - a fagyos Hoth bolygó, vagy éppen Bespinen lévő Felhőváros megalkotása igen nagy fejtörést jelentett az alkotók számára. A jól ismert birodalmi lépegetőket kezdetben például nagy, páncélozott kerekes járművekként képzelték el, csak később pattant ki a tervezők fejéből a jármű végső formája, aminek mozgatását stop-motion technikával oldották meg. Mellesleg a dokumentumfilm narrátora nem más, mint Mark Hamill, azaz Luke Skywalker, így valóban első kézből kapjuk az információkat.

2012. február 23. 10:30 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Miloš Forman után újabb újhullámos cseh rendező születésnapját ünnepelhetjük, névszerint Jiří Menzel-t, aki ma töltötte be 74. életévét. Jiří Menzel (Prága, 1938. február 23.) a filmrendezés mellett foglalkozott színházi rendezéssel és színészkedéssel is, 1967-ben pedig elnyerte az Oscar-díjat  Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjével.

Isten éltessen, Jiří!

Teljes cikk

2012. február 23. 09:34 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

xkcd.com

2012. február 22. 22:03 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Simon testvére, Mark törékeny X-szindrómával él. Simon úgy véli, testvére fogyatékossága miatt nem lehet olyan élete, mint a többi kamasznak. 

Rendezte: Chris Dundon

Bro from Chris Dundon on Vimeo.

2012. február 22. 20:11 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Te piszkoslábkörmű Fickó!

Te nagyanyád búsítója! Ugye most sírsz a Bábi (testvére, Angéla) után? Ugye most unatkozol, és sírsz, hogy jönne már vissza az úttörőtáborból? Pedig egész évben szidtad, rúgtad, tépted, haraptad, karmoltad, maceráltad! Nahát úgy kell Neked! Majd ha visszajön, meg fogod becsülni! Most pedig viselkedj rendesen, mert én vettem egy rúgós kiflit, amibe ha beleharapsz, akkor a másik végével a popsidba rúg. Hát ha rossz leszel, akkor elhozom magammal.

Teljes cikk
2012. február 22. 18:20 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Jeremie Brunet az alábbi vizuális egyveleget eredetileg Bryan Alvarez számára készítette, aki a Human Atlas című projektjéhez szeretett volna egy animációs illusztrációt csináltatni. Jeremie így képzelt el egy álmot, ami élő rendszerekből és ismétlődő elemekből áll össze.

Like in a dream from Jeremie Brunet on Vimeo.

2012. február 21. 22:10 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Forrás: Litera

"Az emberi test a költészet, meg az utca" (Henri Chopin) - Az avantgárd irodalom nyelvi és műfaji kontextusai címmel új avantgárd művészettel foglalkozó kurzus indul az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, fiatal előadókkal.

A kurzus a 20. században kibontakozó avantgárd és experimentális tendenciák egyes fontos jelenségeinek elemzésén keresztül az új irodalmi-művészeti nyelvek és művészetközi folyamatok vizsgálatára vállalkozik. Ilyen például a költészet és a képzőművészet köztes területén artikulálódó vizuális irodalmi hagyomány, vagy a szintén az irodalom és egy másik művészeti ág átfedésében formálódó hangköltészet (poésie sonore), illetve a modern összművészeti tendenciák egyik tartós műfaji dimenziója, a futurista estektől és a dadaista kabarétól a hatvanas évekbeli happeningen és a Fluxus-eventen át a mai performanszművészetig terjedő, nyelvi, vizuális, hangi és gesztuális jellemzőkkel egyaránt rendelkező „Aktionkunst”. De foglalkozunk a 20. század második felében az informatika és a szofisztikált, új technikai médiumok, illetve a vizuális és digitális transzformáció által kibontakoztatható nyelvi regiszterek (videóköltészet, robotika, számítógépes irodalom stb.) kultúraformáló hatásával is. Szabadegyetemi kurzusunk az Artpool Művészetkutató Központ Archívumával is együttműködik.

Teljes cikk
2012. február 21. 20:12 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

A gördeszkázás alapvetően az Egyesült Államokba vezethető vissza, a kezdeteknek általában '40-es évek végét szokták megjelölni . Bár az első trükkök csak évtizedekkel később, a '70-es években alakultak ki, korábban is nagy népszerűségnek örvendett ez az új kultúra az emberek körében. Az alábbi nosztalgikus anyagunk az '50-es évek New York-jába kalauzol minket, Bill Eppridge fotóin keresztül. A fekete-fehér képeken remekül dokumentálta a kor hangulatát, és az érdekesség az, hogy nem csak a fiatalok, de idősebbek, sőt - szépkorúak sem riadtak meg a gördeszka által kínált új lehetőségektől.

Teljes cikk
2012. február 20. 10:27 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

Salo o le 120 giornate di Sodoma
színes, olasz-francia filmdráma, 117 perc, 1975

rendező: Pier Paolo Pasolini
forgatókönyvíró: Pier Paolo Pasolini, Sergio Citti
zeneszerző: Ennio Morricone
operatőr: Tonino Delli Colli
vágó: Nino Baragli, Tatiana Casini Morigi, Enzo Ocone

Pier Paolo Pasolini filmje a filmtörténet egyik legszélsőségesebb alkotása.

Teljes cikk

2012. február 20. 09:23 | Whatwhat | 0 hozzászólás érkezett eddig.

A Több Technót a Parlamentbe elnevezésű civil mozgalom egy komoly társadalmi problémát kíván megoldani. Magyarországon még mindig akadnak olyan elmaradott kistelepülések, ahová akár több órára is szükség van, hogy kiérjen a legközelebbi DJ. Többek közt ezen a fenntarthatatlan és embertelen állapoton szeretnének változtatni.

Official Facebook

Whatwhat több, mint 10 posztot publikált, használd a lapozást:
<< Első | << Előző | [1] ... [204] [205] [206] [207]